Minden fészeknek van lakója: 52 fecskepár költ egy varsányi portán

Hamarosan csiripelő fiókák nyújtogatják majd éhes szájaikat a fészek melegéből.
Kapcsolódó cikkek

Fecskefészekből 52 önmagában sem kevés, hát még ha ezek egy takaros varsányi ház eresze alatt sorakoznak.

Bárányné Nedeliczki Zsuzsa és férje, Bárány Barnabás évek óta örömmel figyelik a tavaszonként visszatérő tüneményes madarak fészkeit, melyek száma esztendőről-esztendőre szépen gyarapodik.

Fecskék költöztek az érdi városházára
Egészen pontosan az épület külső falán a polgármester irodájának az ablakai fölé építették fészküket a madarak.

2019-ben Zsuzsa asszony büszkén mesélte el a Sokszínű vidéknek, hogy a sok-sok évvel ezelőtti két-három fészek száma tavaly már meghaladta az 50-et: akkor 51 fészekben költöttek a madarak, és nyár végén még épült hozzá egy újabb “lakhely” is.

Afrikai telelésük után idén hetekkel ezelőtt kezdte gyülekezőjét a varsányi fecskecsapat. A népes kolónia végül hiánytalanul megérkezett a Nógrád megyei településen lévő főhadiszállására, erről pedig Zsuzsa asszony május 26-án szárnyaló örömmel értesítette szerkesztőségünket.

Itt az összes fecském. Minden fészeknek lakója van. 52 fészek teli lakóval!

– írta üzenetében.

Fotó: Bárányné Nedeliczki Zsuzsa

Kétség nincsen afelől, hogy Bárányékhoz jó helyre és örömmel tértek vissza a madarak, és az elmúlt évek fészkeinek számát ismerve 2020-ban is bővítik majd költőhelyeiket.

Kiemelt kép: Bárányné Nedeliczki Zsuzsa

20 éve visszajárnak a fecskék egy kisalföldi falu istállójába
Jelenleg 11 füsti fecske fészek van, egy újabb pedig épül.