Kertünk-Portánk

Egy verseny, melyben profi paradicsomtermesztők lettek a résztevők

Szerkesztőségünk tagjai is megmérették magukat néhányan. Élmény volt! És eredményes.

Finiséhez érkezett  „Paradicsomszüret” elnevezésű játékunk. A március közepén, magvetéssel indult versenyen  11 paradicsomkedvelő startolt. Mindezen túl nem kevesebb izgalommal indultunk még néhányan, köztük szerkesztőségünk tagjai is, természetesen versenyen kívül.

A megmérettetésen az ország minden területéről megmutathatták tudásukat a paradicsomimádók, akik között éppúgy volt kezdő, mint haladó. Hatalmas drukkal és fantasztikus lelkesedéssel indult mindenki a feladatnak, melynek célja a játékon túl a tanulás volt.

A több hónapos  többnyire kellemes munkát tekintve most  elmondhatjuk, hogy  egészen fantasztikus teamet sikerült összehoznunk. A versenyzőknek a kertészetben jártas Grósz Tamás adott segítő tanácsokat, akinek ezúton is köszönjük hasznos praktikáit, tapasztalatait.

A verseny során izgalmakkal teli napokat, heteket éltünk át, amiben aggodalmak,  kérdések, sikerek váltották egymást.

Íme az ország legkitartóbb paradicsomtermesztői
A Sokszínű Vidék "Paradicsomszüret" játékában töretlen a lendület.

Az időjárás nem volt túl kegyes

A sok eső és a hideg tavasz illetve nyárelő miatt  azt a közös döntést hoztuk, hogy meghosszabbítjuk egy héttel a versenyt. Úgy tűnik,  helyenként még ez is kevésnek bizonyult, mert az amúgy korai paradicsom most nehezen érik.

Mindemellett úgy gondoltuk, hogy  munkánk gyümölcsein a színesedést leszámítva is jól  látszódik a gondos munka és odafigyelés.

Indítjuk a szavazást

Fantasztikus eredménynek tudhatjuk be, hogy az induló 11 versenyzőből    9 lelkes paradicsomimádó maradt versenyben, akik elismerésre méltó, egészséges paradicsomokkal büszkélkedhetnek.

Az alábbi  galériában mutatjuk munkánk gyümölcseit, és most már biztosan elkönyvelhetjük, hogy hamarosan a zöld színű paradicsomok is pirosan díszelegnek a játék résztvevőinek az asztalán.

Galéria
Fotó: Lukács Zsófi

Szívből gratulálunk mindenkinek és egyúttal elindítjuk a szavazást.  Kérünk, nézzétek meg  az elmúlt 4 hónap munkáját és szavazzatok az általatok leginkább szerethető paradicsomra.

A legtöbb szavazatot kapott versenyző 20 ezer forint értékű OBI ajándékutalványt kap, amit szerkesztőségünk postán juttat el.

Versenyen kívül is volt sikerélmény

Grósz Tamás – Nagykörű – szakmai segítőnk a verseny folyamán

Fotó: Grósz Tamás

Dombi Hella

A késői jelentkezés miatt versenyen kívül  indult a 8 éves Hella, akinek élete első paradicsomtermése valóban lenyűgöző. Szívből gratulálunk!

Fotó: Dombi Hella

A Sokszínű Vidék szerkesztőségének tagjai is megmérettették magukat, természetesen versenyen kívül.

Dubóczky Krisztina – Debrecen

Fotó: Dubóczky Kriszitna

Fekécs Edit – Salgótarján

Fotó: Fekécs Edit

Kun Orsolya – Székesfehérvár

Fotó: Kun Orsolya

A “Paradicsomszüret” versenyzőinek köszönjük a részvételt, néhány sorban pedig hoztunk néhány tapasztalatot, összegzést.

Köszönöm mindenkinek, főleg Tamásnak a segítséget, sokat tanultam az elmúlt hónapokban a paradicsomról. Igyekeztem legjobb tudásom szerint vegyszermentesen nevelni a palántákat. Örülök, hogy részese lehettem a versenynek, megismerhettem a csapatot. ( Zita)

A tapasztalat is igazolta, hogy nem csupán kiskertben, hanem balkonon is lehet paradicsomunk.

Köszönöm a sok szakmai segítséget és a csapat tagoknak, hogy megismerhettelek Titeket. Boldog vagyok, hogy a családi asztalra vegyszer és műtrágya mentes nap érlelte paradicsomot tehetek. Aki eddig hezitált mindenkit bátorítok, hogy ha van egy kis napos terasza vagy egy darabka kertje egy kis odafigyeléssel csodás zöldségeket termeszthet. (Anna)

A rossz idő és a kései érés sem vette el a kedvünket!

Még zöldek – de lesznek pirosak, érettek, finomak, már csak azért is, mert szívvel-lélekkel gondoztam, neveltem őket! Köszönöm Nektek a lehetőséget, a sok-sok útmutatást, tanácsot a tapasztaltabb gazdáktól!

( Erzsébet )

Köszönjük, ha szavaztok!

Címlapfotó: Grósz Tamás

11 praktikus megoldás, hogy kertünk dísze legyen a paradicsom
A paradicsom nem csupán a kis parcellánkban és csakis sorban ültethető. Íme az egyedi megoldások.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik