Kertünk-Portánk

Ilyen gyönyörű otthonokat találtunk 2020-ban Magyarországon

Ackerl Lajos
Ackerl Lajos
Idén is ellátogattunk megannyi gyönyörű otthonba, melyeket bemutattunk olvasóinknak. Nem túlzás azt állítani, hogy egyik szebb, mint a másik. Különbségek termésszetesen vannak: volt, ahol düledező házat varázsoltak újjá, másutt jelentős belsőépítészeti átalakítást végeztek, és olyan is akadt, amit már évek óta csinosítanak, de még nincsen vége az álmok megvalósításának. Érdemes bekukkantani mindegyikbe.

2015. december 16-án, szinte karácsonyi ajándékként kapták meg a kulcsokat a következő jókívánsággal: “Minden álmotok teljesüljön!”

Az Ihászon álló ház rengeteg lehetőséget rejtett, a fiatal házaspárnagy egyetértésben kezdte a felújítást. Rengeteget dolgoztak, hogy a ház tényleg olyan legyen, amilyennek megálmodták. És sikerült is.

Ihász
Tetőtéri szobájuk ablakából pillantották meg álmaik otthonát
A kulccsal együtt egy jókívánságot is kaptak, ami mára valóra vált.

Sok évnyi budapesti élet után döntött úgy Magai Beáta, hogy vásárol egy házat Zala megyében, Lentiben, ahol született. Így került a birtokába egy, a ’60-as években épült kis porta.

A némileg lepukkant házat családi összefogással újították fel. Beáta volt az ötletgazda, édesapja a kivitelező. Az asztalosmunkától a bádogosig, a kőművestől a burkolóig mindent az apa csinált meg, így csak a villanyszereléshez kellett külső embert hívni.

Lenti
Stílusos vidéki otthont álmodtak a régi kockaházba
Apa és lánya közös terveiből és munkájából hívogató, barátságos porta lett.

A Mátra északi lábánál elterülő Parád újkori történelmének egyik őrzője az a bájos, közel 100 éve épült gangos parasztház, melyet tulajdonosai áldozatos és szakértő munkával mentettek meg az utókornak.

Itt nyáron sem kell légkondi, mivel az 55 centis kő- és vályogfalak jól tartják a hűvöset. Télen tiszta elektromos fűtés adja minden szobában a meleget.

A felmenők előtt tisztelegve készült el a Ribizli Vintage Vendégház, ahol a múlt tökéletes összhangban találkozik a jelennel.

Parád
Tüneményes porta lett a dédszülők egykori parasztházából
A parádi ház őrzi a régmúlt értékeit és építészeti hagyományait, egyben tiszteleg a felmenők élete előtt.

A fiatal házaspár Ausztriából költözött vissza Magyarországra, és Nyíregyháza-Nyírszőlősön alakította ki új otthonát.

Az elmúlt két évben, viszonylag csekély összegből, óriási kitartással, rengeteg verejtékkel, nagyon tudatos tervezéssel, mértéktelen hittel, türelemmel, a megszokott hétköznapi gondolkodásmód átalakításával, és ami a legfontosabb, szeretettel sikerült felújítaniuk a házat és közben új életet kezdeni.

Nyíregyháza-Nyírszőlős
Romokból varázsolták újjá a dédnagymama szeretett házát
A család visszafelé gondolkodott: a gombhoz tervezték a kabátot, és amit végül elértek, csodálatos lett.

A kecskeméti Ackerl Lajos sorsa akkor pecsételődött meg, amikor 14 évesen Szentedrén járt a skanzenben, és meglátta a nádfedeles parasztházakat. Ott határozta el, hogy ha valaha az életben háza lesz, az csakis autentikus, nádfedeles parasztház lehet.

Az álmok Kecskeméten valósultak meg. A hagyományos parasztház teljes egészében természetes anyagokból épült: fából, kőből, nádból és téglából.

Kecskemét
Húsz év munkájának gyümölcse a kecskeméti nádtetős parasztház
Ackerl Lajos 1993-ban vágott bele a hatalmas munkába, hogy megépítse álmai házát. Az álom azóta valósággá vált.

A budakalászi dombház elsősorban családi kivitelben készült, néhány szakember segített csak a munkálatokban.

Magyarországon nincs elterjedve az ilyen építkezés, az önkormányzatok sem nagyon ismerik. Budakalászon rugalmasan állt hozzá az engedélyek kiadásához helyi vezetés.

A ház elkészülte után kilenc építészmérnök járt már itt, hogy megnézzék, mert szeretnének Piliscsabán két hasonlót megvalósítani.

Budakalász
Zseniális lett Budakalász új dombháza, egy nagy család otthona
Nulla rezsi, biogazdálkodás. Mikroklímát teremt a tó, télen korcsolyáztak rajta, nyáron úsztak benne.

A házaspár 2020 gondolt egy nagyot, és Provence-i stílusú otthonukat új ruhába öltöztette.

A vállalkozóként dolgozó férj – aki szakmáját tekintve festő, ám az évek során profi szinten megtanulta a famegmunkálás és felújítás csínját-bínját – egy szálláshelyen alakított ki egy vidéki, divatos szóval élve farm stílusú vendégszobát, amibe felesége azonnal beleszerelmesedett.

A hölgy álmai nyomán alakították át a Herenden álló portát.

Herend
Csodás ruhába öltözött a herendi álomotthon
Provence hangulatát felváltotta a vidéki, farm stílus.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik