Kertünk-Portánk

Kaposváron véget akarnak vetni a guberálásnak

MTI/Balázs Attila
MTI/Balázs Attila
Idén tavasszal már nem előre meghirdetett napokon, hanem az ügyfelelekkel egyeztetett időpontokban viszik el a lomot.

Új gyakorlatot vezetett be a lomtalanításra Kaposvár önkormányzata, hogy elejét vegye a guberálásnak – tájékoztatta a polgármesteri hivatal hétfőn az MTI-t.

Idén tavasszal már nem előre meghirdetett napokon, hanem az ügyfelelekkel egyeztetett időpontokban viszik el a lomot

– írták.

A továbbra is térítésmentes szállítás iránti igényt a Kaposmenti hulladékgazdálkodási program mobiltelefonos alkalmazásán, interneten, telefonon vagy az ügyfélszolgálaton személyesen kell jelezni a szolgáltatónak.

A regisztrációs időszak március 31-éig tart, a lomtalanítás május 3-án kezdődik és a jelentkezésektől függően, de várhatóan június első hetében fejeződik be.

Kovács Katalin, a városháza környezetfejlesztési igazgatója az átszervezés szükségességét azzal indokolta, hogy a kaposváriak a korábbi lomtalanítások idején kénytelenek voltak elviselni a guberálók által szétszórt, zsákokból kidobált, otthagyott hulladék látványát.

Szilágyi Ádám, a Kaposvári Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a somogyi megyeszékhelyen működő hulladékudvar egész évben befogadja a lakosság által bevitt lomot.

Kaposváron az elmúlt évek környezetvédelmi beruházásai, a modern hulladékgazdálkodási program, a korszerű lerakók és működő hulladékudvarok megteremtik a lehetőségét annak, hogy ne az árokpartra kerüljön a szemét

– olvasható a hivatal közleményében.

Kapcsolódó
Kultúrkukások is szedik a szemetet Pécsett
Zenész, dalszerző, bábszínész, színész és barátok alkotják azt a csapatot, akik önkéntesen tesznek a szebb városért.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik