Takaros portát varázsoltak a lepusztult vályogházból

Ivett és Tibor régóta nézegették már a velük szemben álló házat a Felvidéken, a Rimaszombati Járásban, Gömördétéren, abban a pár száz lelket számláló kis faluban, ahol ma laknak. 2017-ben vásárolták meg megvásárlásáig, szépen felújították, azóta pedig a nyugalom szigete számukra a takaros parasztház, az udvar és a velük élő jószágok.

A faluban mindenki mondta nekünk, hogy tán megbolondultunk, hogy megvesszük ezt a romhalmazt, de mi megláttuk benne a szépséget, amit sikerült is kihoznunk belőle. Időt és erőt nem kímélve dolgoztunk rajta hétfő reggeltől vasárnap éjfélig másfél éven keresztül

– kezdi a történetet Singlár Ivett, aki tanítóként dolgozik, és jelenleg otthonról, digitálisan okítja a nebulókat.

Ilyen volt, ilyen lett:

Egy hónapig csak a gazt vagdosták Ivették a ház körül, mire végre hozzáfértek, és elkezdhették az érdemi munkát. Kalákában az egész rokonság besegített, mert náluk még él az a szokás, hogy a testvérek, unokatestvérek összefognak, és segítik egymást az ilyen nagyobb munkákban.

A tetőhöz ács kellett, és persze volt kint kőműves is, aki felmérte a házat, a csempézést is ő végezte. A falat mi kapartuk le, festettük, szerencsére a plafont és a gerendákat nem kellett cserélni. Masszív tölgyfagerendák, még csak kezelni sem kellett őket, olyan jó állapotban voltak. A férjem sok mindent meg tudott csinálni, mi pedig, a család és a barátok segédkeztünk mindenben

– meséli Ivett.

A ház az 1910-es években épült, 60-70 centiméteres falvastagságú vályogház. Az alapja kő, a masszív tölgyfa gerendázatát pedig még az idő sem kezdte ki, azon nem kellett semmit javítania a házaspárnak. Viszont se az áram, se a víz nem volt bevezetve korábban, így azzal jól megdolgoztak, de megérte.

Nyáron jó hűvös, télen pedig jó meleg, hála a vályog pozitív tulajdonságainak. Télen mindössze egy kandallóval fűtjük be a 70 négyzetmétert, mert nem akartam radiátorokkal elcsúfítani, igyekeztem megőrizni autentikus parasztháznak az egészet. Az étkező és a konyha egyben van, sparhelten főzök, az is ontja a jó meleget, és szeretünk összegyűlni körülötte. Ha valaki tíz éve azt mondta volna nekem, hogy valaha “parasztasszony” módjára így főzök majd, nem modern tűzhelyen, kinevettem volna

– nevet Ivett.

Előtte:

Az egyhektáros területen jut hely bőven mindennek. Van ötszáz tő szőlő, kiskert, kertes udvar virágokkal, medencével. Tibor, a házigazda olyannyira szereti a tanyasi-vidéki életformát, hogy szívesen foglalkozik az állatokkal a szabadidejében. Az eredeti szakmája egyébként víz- és gázvezeték-szerelő. Tartanak tyúkokat, mindenféle baromfit, kecskéket, birkákat, csak a nagyobb lábasjószágok hiányoznak a birtokról.

A kert és az udvar

Szeretem a vidéki életmódot, nem tudnám magam elképzelni nagyvárosban, túl nagy ott a nyüzsgés számomra, szeretem ezt a csöndes, nyugodt életvitelt. Hobbi nekünk ez a gazdálkodás, de megleltük benne önmagunkat, a lelki békénket, és amellett, hogy mindennapos örömforrás nekem a kertészkedés, a férjemnek a gazdálkodás, elmondhatjuk, hogy magunknak teremtjük elő az ételt, mi termeljük meg a zöldségeket, gyümölcsöket, minden tekintetben biogazdálkodást folytatunk. Nincs permetezés nálunk, nem mérgezzük magunkat, ahogy a haszonállatokat sem, amikor eljön az ideje, levágjuk őket, ahogy azt faluhelyen régen is tették

– folytatja Ivett.

Utána:

2020-ra, másfél év kemény munka után készült el a ház teljesen, a család három tagja lakik benne most, mert a nagyobbik lányuk, Ivett már kirepült, és Dunaszerdahelyen él a férjével. A kisebbik lány, Flóra egyetemre jár. Kéthetente hazalátogatnak Ivették is, segítenek is mindenben, jönnek, amikor csak kell, hisz nyáron sok a munka a növényekkel és az állatokkal is a ház körül, ősszel pedig a szőlő ad kellemes elfoglaltságot és alkalmat arra, hogy összejöjjön a család, és jó hangulatban szüreteljenek egy jót.

A parasztmuskátli a kedvenc virágom, de igazából mindegyik virágot nagyon szeretem. Van három kutyánk, border collie mind: Bonny, Dolly és Beki. Ők időnként garázdálkodnak a virágoskertben, bejárják az egész portát, de nem tudok rájuk soha haragudni. Nyáron alig várjuk, hogy az idő jóra forduljon, és ejtőzhessünk a kertben, megmártózzunk a medencében. Nagyon szeretünk itt így élni, örülünk, hogy visszataláltunk a gyökerekhez, hisz a vidéki életmód szerintem mindenkinek csak a javára válik.

Kapcsolódó

Népi házak, barokk hidak, száműzött püspökök és rejtélyes pincék: ez mind Hejce

A Zemplén kicsiny gyöngyszeme nagy múlttal és gyönyörű túraútvonalakkal is bír.