Kertünk-Portánk

A világ legerősebb chilije az egyik legkeresettebb karácsonyi ajándék

Pixabay
Pixabay
A "Jóbarátok" és "A nagy pénzrablás" is előkelő helyen áll a toplistán.

A korábbi években is igaz volt, hogy decemberre számos ajándéktermék eltűnik a kínálatból, de ez a trend a koronavírus-járvány miatt idén még inkább felerősödött. 2021-ben a Harry Potter, a “Jóbarátok”, a Star Wars és a “Minecraft” mellett “A nagy pénzrablás” a legnagyobb sláger a licencek tekintetében – mondta Belényesi Tamás, az ország egyik legnagyobb ajándékforgalmazó webshopjának és nagykereskedésének, a beststuff.hu ügyvezetője.

A tavalyihoz képest újdonság, hogy vicces maszkokat kevésbé keresnek az emberek, ugyanakkor a világ legerősebb chilijének tartott “Carolina Reaperért” megőrülnek a vásárlók. A szakértő szerint a rendelést azért sem érdemes halogatni, mert többek közt a globális ellátási lánc akadozása csúszásokat eredményezhet a szállításokban.

-említette a cégvezető.

Az e-kereskedelemben a közhiedelemmel ellentétben nem a december, hanem a november a legerősebb hónap évről évre, ami egyben azt is eredményezi, hogy az év utolsó hónapjára és az év végéhez közeledve beszűkül a kínálat, kevesebb ajándékból lehet választani karácsonyra.

A nagykereskedőknek nincs is ellenszere, mert már februárban megrendelik a karácsonyi készletet, így azokat már nehezen tudják utánrendelni, ezért a legnépszerűbb termékek extrém esetben akár már szeptemberben pótolhatatlanul kifogyhatnak.

Maszkok már nem kellenek, a Harry Potter még mindig megy

Belényesi Tamás közölte, az eddigi tapasztalataik alapján vannak olyan örökzöld ajándéktárgyak, melyek minden karácsonykor nagy népszerűségnek örvendenek, de idén felfedezhetünk új belépőket is a keresleti lista élmezőnyében.

Nem meglepetés, hogy a licences bögrék rendkívül kelendőek, de ugyanez elmondható a köntösökre, papucsokra egyaránt. Szintén évek óta hatalmas az érdeklődés a társas- és kártyajátékok iránt, amelyek az ünnepekkor összehozzák a családot vagy a baráti társaságot. Emellett idén is sokan keresik a forró csoki, tea jellegű termékeket, az adventi naptárakat és az alkoholos édességeket is

– fogalmazott a cégvezető.

Érdekességként említette, hogy tavalyhoz képest jóval kevesebb vicces maszkot vásárolnak a fogyasztók, részben azért, mert belefásultak a járványhelyzetbe, részben pedig azért, mert valószínűleg már mindenki beszerezte magának mostanra a számára leginkább tetsző darabot.

Izgalmas még a top termékeket illetően, hogy váratlanul sokan rendelik a világ legerősebb chilijének tartott “Carolina Reapert” is, ami túlzás nélkül az idei karácsony egyik slágerterméke lett.

A licencek közül a “Harry Potter” hagyományosan az egyik legkeresettebb, de az idén kijött új rész miatt és mert a streaming szolgáltatók felvették a kínálatukba, a “Jóbarátok” is ismét nagy kedvenc lett, ahogy a Netflixen futó nagysikerű sorozat, “A nagy pénzrablás” is.

Belényesi Tamás elárulta, vállalatuk az év első 9 hónapjában bonyolít le ugyanakkora forgalmat, mint az utolsó 3 hónapban, ez is jól mutatja, mekkora érdeklődés van év végén az ajándékok iránt.

Egy napot sem érdemes várni a rendeléssel. A Black Friday már a múlté, ezután a cégek már jellemzően nem állnak elő különösebb extra akciókkal. Mindemellett a globális ellátási lánc folyamatos akadozása némi bizonytalanságot teremt az áruellátásban ebben az időszakban. Mindemellett belföldön is hatalmas mennyiségű csomagot kezelnek a futárszolgálatok, így ha biztosra akarunk menni, cselekedjünk mihamarabb

– magyarázta.

Hozzáfűzte, ők arra törekednek, hogy még a december 21-i rendeléseket is karácsony előtt házhoz tudják vinni, hiszen a nagy mennyiségű saját készlet, a folyamatosan bővülő raktárkapacitásuk, a megnövelt létszám mellett a hosszú évek alatt kialakított és optimalizált logisztikai folyamatok mindezt lehetővé is teszik.

A 2014-ben alapított, Budapesten két üzlettel is rendelkező beststuff.hu a keresletnek megfelelően folyamatosan alakítja árukészletét: közel háromezerféle termékkel dolgoznak, melyeknek a 60 százaléka egy éven belül lecserélődik és mindig az aktuális trendeknek megfelelő ajándékokat kínálnak a vásárlóik számára.

Kapcsolódó
Apuka halászlevétől a preckedliig: gasztrobloggerek karácsonyi menüi
Három gasztrotémákban is publikáló bloggert kerestünk fel, hogy érdeklődjünk, náluk mi a helyzet a karácsonyi menü frontján.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik