Negyven négyzetméteres a boldogságot jelentő csodakert Dunaharasztin

Negyven négyzetméter. Egy lakás alapterületénél sem mondható nagynak. Hát még egy kertnél! Viszont mégis elfér benne minden, ami szükséges, minden, ami melengeti a szívet, minden, ami hazacsábít. Takácsné Nagy Andrea a férjével pont ekkora kertben valósította meg mindezt, méghozzá saját kezűleg. Elmesélték a Sokszínű Vidéknek a kertük történetét.

Kapcsolódó

Így alapozhatjuk meg a kert egész évi szépségét

Mikor a házigazda márciusban először kimegy a kertbe, fel kell mérnie a teendőket.

Milyen volt a kiinduló állapot a kertetekben, amikor nekiálltatok foglalkozni vele? Mennyi idő alatt jutottatok el a mostani állapotig?

13 évvel ezelőtt vettük a sorházi lakásunkat egy szó szerint zsebkendőnyi saját udvarral, 40 négyzetméter az egész. Mikor beköltöztünk, még kerítésünk se volt. A gyerekek kicsik voltak még, így aztán próbáltunk kis játszóteret kialakítani ezen a „hatalmas” területen. A férjem egy olyan kis házikót épített nekik, amibe létrán kellett felmászni és csúszdán lejönni, de alatta egy kis zárható tároló is volt, amiben a kerti szerszámokat és egyéb kinti dolgokat el tudtuk rakni. Így spóroltunk a hellyel, mert kellett még egy hintaállvány is… Fákat is ültettünk, mert rajongok értük. Csavart fűzt a kapu mellé kívülre, bentre pedig egy selyemakácot.

Aztán évek múltán, ahogy nőttek a gyerekek, lebontásra került a kis házikó. Ekkor épült helyette a sarokba a szaletli, amit azóta is használunk. A férjem készítette saját kezűleg bontott téglából és 100 éves gerendákból. Kerti sütésre, kávézásra, baráti beszélgetésre kiváló. A tetején nád volt akkoriban. A járdát mészkő lapokból készítettük. Még egy aprócska tónak is jutott hely a kert másik sarkában. Igazából itt minden a párom keze munkáját dicséri.

A gyöngykavicsot gyepszőnyegre cseréltük, ami aztán két év alatt mind egy szálig elpusztult… Próbálkoztunk még párszor a füvesítéssel, de csekély sikerrel. Mint utólag kiderült, valószínűleg a selyemakác az oka, mert beárnyékolja az egész udvart. Mostanra 10 éves, eléggé terebélyes lett, de egyszerűen imádjuk. Egész nyáron egy rózsaszín felhőbe burkolódzik alatta az aprócska udvarunk.

Csak 40 négyzetméter. Hogy fér el benne ennyi minden?

Hát, kihasználtunk minden négyzetcentimétert, az biztos. Épült anno egy jópofa tárolónk a kerítésből maradt maradék anyagokból, kifejezetten pici kertekbe való, keskeny kivitel. Az én agyament ötletem alapján a férjem készítette el természetesen a kerti szerszámok tárolására szolgáló volt-nincs szekrényt – avagy az átjárót Narniába. A festés az én „művem” rajta.

5 évig bírta az időjárás viszontagságait, aztán muszáj volt elbontani, helyette jött a mostani ősrégi egérrágta tálalószekrény, melyet egy régi pajtából hoztunk el. Krétafestékkel és új fogantyúkkal kapott egy új életet az öreg hölgy. Nagyon szeretem.

A sokadik füvesítés után jött az ötlet tavaly tavasszal, hogy ássunk egy nagy tavat az udvar közepébe a kicsi helyett , akkor nem kell a fűvel kínlódni. A medret a fiam ásta ki a barátjával. Hatalmas munka volt utána még a telepítés és az 1 köbméter kulé kavics behordása, illetve némi anyagi ráfordítást is követelt, mert vettünk bele egy nagyobbacska szűrőt, aminek hála, mindig tiszta vízben gyönyörködhetünk. Egy aprócska vízesést is kreáltunk, amin szépen csörgedezik a víz, igazán hangulatos. Jelenleg 25 db halacska lakja a tavat, zömében khoi pontyok és szokott lenni békánk is. Van benne még tavirózsa, vízijácint, menta, mocsári gólyahír, sás félék és páfrányok. Az akác tövét feltöltöttük sziklakertnek, hogy lehessenek virágaim és a jobb oldali kerítés mellett is maradt egy kis csík, amit teleültethettem. A többit mészkő lapokkal burkoltuk. Ez a tó a legjobb ötletnek bizonyult. A nyári hőségben is olyan kellemes klíma volt a kertecskében, hogy elmondani sem lehet. Meg hát, a selyemakác árnyékában ücsörögni is olyan csodás dolog, kész illatfelhő, de komolyan.

A tavacska a legmélyebb pontján 120 cm-es , így a halak csodásan kiteletek benne, és az úszó növényeken kívül minden növénykénk is túlélte a telet.

Nem vágytok nagyobbra, ahol még több mindennek lenne helye, még több lehetőségetek adódna?

Persze jó lenne nagyobb kert, de szerencsére a város szélén lakunk, majdnem a mezőn, csak kilépek a kiskapun és máris a természetben vagyok. Így nem tűnik olyan szűkösnek, inkább egy igazi mesés menedéknek.