Kertünk-Portánk

Betett a szárazság a makói fokhagymának

pixabay
pixabay
Gyengének ígérkezik az idei termés.

Továbbra is Csongrád-Csanád megyében, elsősorban Makón és környékén termesztik a legtöbb fokhagymát Magyarországon, a termőterület azonban évről évre csökken. A gazdák idén a szárazság miatt nem számíthatnak jó termésre, írta a Délmagyar.

Kapcsolódó
Félkilós fokhagymák teremnek egy sióagárdi kertben
Egy gerezdje akkora, mint más fokhagymánál egy egész fej.

Csongrád-Csanád megyében mintegy 637 hektáron folyik fokhagymater­mesztés, ezen belül hagyományosan Makó térsége viszi a prímet. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a termés 5,2-7,9 ezer tonna között alakult az elmúlt tíz évben. 2020-ban 768 hektárról 5212 tonna fokhagymát takarítottak be. Ez 27 százalékkal volt kevesebb, mint 2019-ben.

Az év elején még reménykedtünk, hogy jó lesz az idei fokhagymatermés, de sajnos másként alakult

– mondta a portálnak Vas Sándor makói termelő.

Az ő területük olyan helyen van, ahol nem tudják megoldani az öntözést, és mivel télen, illetve tavasszal is nagyon kevés volt a csapadék, kevés lesz az idei termés.

A fejek minőségével nincs gond, méretük azonban kicsi: a piac a 6 centi fölöttieket keresi, a legtöbb azonban csak 4-5 centis. Különösen a magyar fajták hoznak keveset, pedig az itteni termőföld adottságainak ezek felelnek meg a legjobban, ezek a legzamatosabbak

– említette a gazdálkodó.

A hazai piacon egyébként sok az importfokhagyma. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara adatai szerint 2021-ben 2269 tonna fokhagymát importált hazánk Spanyolországból, Olaszországból, valamint Hollandiából, emellett találkozni lehet román, osztrák, francia és török áruval is.

Bár kínai fokhagymát ugyancsak találni az üzletekben, a külkereskedelmi adatoknál nem látható, mekkora a Kínából importált mennyiség. Ennek az az oka, hogy az adatsorok az exportőr országot tüntetik fel, amelyik behozza a terméket a nem EU-s országból.

Kapcsolódó
Kínai vagy hazai fokhagyma? Így ismerheted fel
Vegyszerekkel, nehézfémekkel terhelt a kínai fokhagyma. Vásárolj hazait!
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik