Kertünk-Portánk

Kiváló fűtőanyag lehetne a szőlővenyige

A venyige a szőlőtőkén nőtt vessző, melyet miután lemetszenek legtöbbször nem tudnak hasznosítani a gazdálkodók. Gyakran egy, akár két évig is halmokban áll a szőlők mellett, mire egy nagyobb cég átveszi és hasznosítja.

A Heolnak egy novaji férfi elmondta, hogy egy arra alkalmas kazánban bebálázva egy kis mennyiség akár egy családi ház fűtését, meleg vizét megoldja egy napra. Egy-egy kisebb beruházással pedig akár az egyik vagy másik, de akár két település közintézményeit is el tudná látni a környék venyigéje.

A novaji hegyközség a környezetvédőknek tavaly azt írta, jelenleg a környék 350 hektár szőlőjén, 600 liter fűtőolajjal felérő venyige keletkezik hektáronként, amely nem elhanyagolható fűtőértéket képvisel.

Egy ilyen adottságú vidéken, helyi alapanyaggal lehetne fűteni, ami ebből a szempontból környezetbarát. Nyilván ez beruházás, de egy traktor kellene csak, ahhoz egy bálázó, s a tüzelésre alkalmas kazán. Egy 250 négyzetméteres ingatlan fűtése plusz meleg vize olyan ötszáz forintra jönne ki naponta

– magyarázta a lapnak.

Nemrégiben üzemeltek be Visontán egy ilyen kazánt.


Demkó Gábort, Novaj polgármesterét is nyilatkozott a témában korábban, elmondva, hogy szerinte is ez lenne a leghatékonyabb, környezetbarát fűtés helyben.

Sajnos beruházni nem tudunk most, hiszen alig van adóbevételünk, kevés az iparűzési adó. Amennyiben lesz olyan pályázat, amely ezt lehetővé teszi, akkor mindenképp élünk vele. Jó ötletnek tartanám, hogy a Magyar Falu Programban, a kistelepüléseknek írjanak ki egy vissza nem térítendő, 100 százalékos finanszírozást munkagépre, aprítóra, bálázóra és kazánra. Vélhetően ugyanis más megyében, más falvak is élnének vele

– emelte ki a polgármester.

Kapcsolódó
Nincs rezsiválság, termálvízzel fűtenek az alföldi kisvárosban
Egy alig 7600 fős kis település annak idején úgy döntött, hogy példát mutat a geotermikus energia felhasználása terén. Ez most megtérülni látszik.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik