Kertünk-Portánk

Egyre nagyobb az érdeklődés a rakott sárfalból készülő vályogházak iránt

youtube
youtube
Az idei vályogos táborokban a rakott sárfal mellett bemutatják a többi régi falépítési technikát, azaz a döngölt fal, vályogtéglafal, paticsfal és csömpölyegfal készítését is.

A “Minden, ami vályog” elnevezésű táborok iránt évről-évre nagyobb az érdeklődés. Gáspár János Pándon élő vályogfal-építő mester több mint 10 éve szervez vályogépítő táborokat, melyek ideje alatt egyre többen szeretnék felfedezni a szülők, nagyszülők elfeledett örökségét.

A mester az utóbbi években jellemzően Balatonendréden szervezett vályogos táborokat, 2023-ban azonban mind a helyszínben, mind az összejövetelek számában bővíti a részvételi lehetőséget, az igényeket figyelembe véve újdonságokkal szélesíti a programokat. Tekintettel arra, hogy már-már mozgalommá szélesedett a vályogházak iránti igény, hat vályogos tábor várja idén a nyár folyamán az érdeklődőket.

Sok év után újra lehetőség lesz részt venni egy új vályogház építésében, melyet rakott sárfalas technikával készítünk majd Tápiószentmártonban. A rakott sárfal iránt a megnövekedett építőanyag árak miatt hatalmas az érdeklődés

– mondta a Sokszínű vidéknek Gáspár János.

Mint megtudtuk – amennyiben egészségi állapota engedi -, a táborozók csapatát erősíti az új ház építésénél a szakma egyik legidősebb mindentudója, egy igazi régi, vályogos mester is. A táborok ideje alatt több alkalommal építészek tartanak előadásokat a vályogépítészettel kapcsoltban.

A táborok időpontjai és helyszínei

  1. Június 05-11 : Tápiószentmárton
  2. Június 19-25 : Balatonendréd
  3. Július: 03-05 : -Tápiószentmárton, 06-09 : -Tiszakécske
  4. Augusztus 07-13 : Tápiószentmárton
  5. Augusztus 21-27 : Balatonendréd
  6. Szeptember 06-10: Tápiószentmárton

A két balatonendrédi tábor – egyben az idei év – nagy újdonsága lesz, hogy bemutatjuk a régi falépítési technikákat, azaz a döngölt fal, vályogtégla fal, paticsfal és csömpölyegfal készítését

– említette Gáspár János.

Ízelítő a táborok programjaiból:

  • rakott sárfal készítése,
  • vályogtégla készítése,
  • udvari kemence készítése,
  • vályogvakolat készítése, felhordása helyben található anyagokból, vályog- és téglafalra,
  • kenderköteles vályog vakolatdísz készítése,
  • bontott faanyagok felhasználása az építkezés során,
  • meszelés oltott mésszel
  • vályogtégla falazat készítése,
  • rakott sárfal faragása (amellyel a fal elnyeri végső formáját),
  • áthidalók készítése,
  • természetes olajok használata faanyagokhoz,
  • építő- és építészmérnökök szakmai előadásai.

Minden tábor pénteki napján a helyi és környékbeli, többnyire napközis táborban lévő gyerekeket várják majd a vályogozást szórakoztatóan bemutató, tanulási lehetőséggel egybekötött nyílt napra.

Mivel a vályogépítés mindig a falusi ember kenyere volt, a tábori étkezéseknél is a vidék ízvilága kerül a középpontba. Reggelinél disznótoros finomságok, házi lekvár, házi kenyér, házi zöldségek, ebédnél tartalmas falusi levesek és egytálételek kerülnek az asztalra, vacsorára pedig kemencében és szabad tűzön sült és főtt ételekkel kedveskedünk a táborozóknak. Mivel minden a vályogról szól, így minden tábor egyik estéjén agyagban sült csirke és hal lesz a vacsora

– említette a várható gasztronómiai kalandokat Gáspár János.

Képgalériánkban az elmúlt évek táboraiba pillanthatunk be.

Galéria

A Minden, ami vályog táborokról részletes információk a Vályogfal Facebook oldalon találhatók.

Kapcsolódó
Csináltak 17 ezer vályogtéglát, és megépítették a házukat
A falak két hónap alatt készültek el sárhabarccsal a helyi kőműves segítségével.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik