Kertünk-Portánk

Fűnyírásmentes májusra kérik a bécsieket

Getty Images
Getty Images
Kényelmesnek tűnik, de jót is tehetnek vele egyúttal.

A No Mow May, vagyis a Fűnyírásmentes Május programot hirdette meg a Die Umweltberatung környezetvédelmi szervezet Bécsben. Arra kérik az ott élőket, hogy ebben a hónapnak ne nyírjanak füvet, segítve ezzel a növények és rovarok fajgazdagságát.

A Fűnyírásmentes Májust először 2019-ben, Angliában hirdette meg a Plantlife nevű szervezet azzal a céllal, hogy támogassák a fajgazdagságot a kertekben, valamint, hogy tudjanak róla az emberek, hogy ez nem az elhanyagolás, hanem a környezettudatosság jele – írja a Player.

A vonalzóval nyírt gyep, amit sokszor erősen vegyszereznek, gyomirtózának, a rovarok számára egy sivatag. A százszorszépekkel, ínfűvel és veronicával teli füves terület viszont egy igazi „svédasztal”, ráadásul nem kell trágyázni, gyomirtózni és öntözni se nagyon, elég évente öt-hét alkalommal végigtolni rajta a fűnyírót.

Ha igazán figyelni akarunk a rovarokra, akkor este és felhős napokon nem nyírunk füvet, illetve nem a terület egészén tesszük azt, így találnak maguknak menedéket. A nyesedéket két-három napig hagyjuk a földön, hogy a rovarok más helyet kereshessenek maguknak, a magok pedig ki tudjanak hullani a növényekből. Utána viszont mehet a komposztba.

Kapcsolódó
Így lehet kevesebb fűnyírással megúszni a nyarat
Mindenki szép zöld gyepre vágyik a kertjében, de a fűnyírással járó munkáról már szívesen lemondanánk. Elkerülni ugyan nem lehet, de ritkítani az alkalmakon igen.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik