Kertünk-Portánk

Védett fa lett a szoboszlói tölgymatuzsálem

facebook/Czeglédi Gyula
facebook/Czeglédi Gyula
127 éve ültették.

1896. május 4-én az Alföld őshonos fájából nyolcat ültettek el a hajdúszoboszlóiak a városban a millennium tiszteletére. Napjainkban már csak egy kocsányos tölgy áll, a templomkert és az erődfalmaradvány szomszédságában, a városházával szemben, írta a Haon.

A 127 éves fát a képviselő-testület védetté nyilvánította, melynek tényét már Galánfi András Kossuth-díjas művész faragott táblája is jelzi.

Civilek hívták fel a figyelmet a ma is gyönyörű millenniumi hírnök fára, hogy miután nem nyilvánították országos védettségűnek, kapjon helyi védettséget.

Nagyon örülünk az ilyen civil kezdeményezéseknek, mert ez azt jelzi, hogy az emberek itt, Szoboszlón is odafigyelnek az értékeinkre, hagyományainkra

– mondta el a tölgyfához készített tábla kihelyezésekor Czeglédi Gyula polgármester, aki hajdúszoboszlóiként tudja, hogy ha nem is ilyen idős, de hasonló korú kocsányos tölgyek másutt, így például a Szent István parkban is fellelhetők a városban.

Utóbbiakat is célszerű lehet védelemben részesíteni. Ez azt jelenti, hogy ezeket egy eljárás alapján a jegyző nyilvántartásba veszi, és az állapotukat figyelemmel kell kísérni, szükség esetén gondozni őket, hogy az utókor számára minél tovább fennmaradhassanak.

Kapcsolódó
Megvédik a helyiek a kivágásra szánt famatuzsálemet Monostorapátiban
A település emblematikus platánfája a helyi értékek között is szerepel.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik