A kakukk, mint az ismeretes fészket nem épít utódai számára, úgynevezett fészekparazita, azaz más madárfajok fészkébe rakja tojását. Így a szülői feladatokat teljes egészében a fészekaljat nevelő madarakra hagyja.
A kakukk egészen különleges képessége, hogy a kiszemelt nevelőszülők fészkébe olyan tojást rak, melynek színezete hasonlít a már fészekben lévőkhöz. Nádasok mentén a nádirigó az első számú gazdamadár, míg erdei környezetben az ökörszem, a poszátafélék és a vörösbegy fészkeit kedveli. A gazdamadár tojásfelismerő képessége nem mindig jó, így azt általában az első pillanattól kezdve a magának hiszi. Ezért, ha a lerakott kakukktojás a fészekben marad, az abból kikelő kakukk fióka megfelelő szülői gondoskodást kap.
Vannak estek, amikor mindez lelepleződik. Ebben az esetben a gazdamadár kilökdösi az idegen tojást, vagy az egész fészekaljat magára hagyja. A kakukk tojó igazán figyelmes, hiszen a tojásokat általában az egy–három tojásos fészekaljakba rakja le, amikor még a “pótszülő” nem kezdte meg a kotlást.
A pár napos fiókában az ösztönök működésbe lépnek, és sorra elkezdi kitúrni a fészekben lévő többi tojást vagy fiókát. Így a kakukk fióka egyedül marad, a lelkes “pótszülők” pedig, akiket ugyancsak a létfenntartás ösztöne vezet, szorgalmasan etetik őt, annak ellenére, hogy a szülőpár az idő előrehaladtával természetesen felismeri, hogy valami nincs rendben.
A fióka élelem kérő, könyörgő hangja arra készteti őket, szó szerint megbabonázva, hogy teljes önállósodásig neveljék és gondozzák, az akaratuk ellenére örökbefogadott fiókájukat. A kis kakukk nagyjából három hét múlva repül ki a fészekből, és még további három hét, amíg a szülők gondozására, etetésére szorul. Majd ezt követően meg tudja kezdeni önálló életét. A kakukkfióka és a gazdamadár közti, testméretbeli különbség igazán akkor jól látható, amikor a fészket hagyott fiókát a gazdamadár szülők már nyílt terepen táplálják.
A kakukk Magyarországon gyakori fészkelő. Hazai állománya hosszú távú vonuló, telelőterülete Afrika trópusi, szubtrópusi részei. a kifejlett kakukkmadár igen hasznos, hiszen a szőrös hernyókat is felfalja, amelyektől a többi énekesmadár távol tartja magát. Természetvédelmi oltalom alatt álló madárfaj, természetvédelmi értéke 50.000 ft/egyed.
Megfigyelték, hogy a kakukkok nagy csavargók, főleg, amikor már túl vannak a párválasztás, szaporodás időszakán. Ilyenkor rövid idő alatt jelentős távolságokat tesznek meg, mivel semmi más dolguk nincs, mint a saját táplálkozásuk. Egy jeladós kakukk például egyhuzamban 1600 kilométert repült.