Kertünk-Portánk

Idén tovább drágulnak a fenyőfák

pixabay
pixabay
Továbbra is a nordmann a favorit.

Lassan kezdetét veheti az ünnepi készülődés, az infláció és a jelenlegi gazdasági helyzet miatt a karácsonyi időszak idén azonban különösen sok kiadással járhat. Nem kivétel a drágulás alól a karácsonyfák ára sem, a kereskedők tapasztalatai szerint a piacon általános áremelkedés figyelhető meg 2023-ban.

Idén a Nordmann fenyőfák méterára 9-10 ezer forint között mozog majd, míg az ezüst-és lucfenyők esetében 5-6 ezer, illetve 3-4 ezer forinttal kell kalkulálnunk méterenként.

Az áremelkedés hátterében különböző tényezők állnak: megnövekedtek a fuvarozási költségek és a sofőrök bérei is.

A mi fáink kivétel nélkül hazai fenyők, elsősorban Zala megyéből származnak. A fákat online értékesítjük, így amellett, hogy a vásárlóink csupán néhány kattintással rátalálhatnak a tökéletes fára, fenntarthatóan működünk, hiszen csak azt a fenyőt vágjuk ki, amelybe valaki beleszeretett, egyet sem termelünk ki fölöslegesen

– árulta el Udvardy Bence, a nyolc éve működő Fenyofa.com ügyvezetője.

Az elmúlt évben a cég 6-800 fát értékesített házhozszállítással Budapest agglomerációjában, és terveik között szerepel, hogy hamarosan országos szinten is jelen legyenek a piacon. Az egyre növekvő kereslettel a logisztika is komoly kihívást jelent, különösen a belvárosi közlekedési nehézségek miatt.

A nordmann sikere töretlen

A fenyőfák kereskedelme az országban évről évre bővül. Az átlag hazai vásárló az 1.80- 2 méteres fákat keresi leginkább. Az ortodox karácsony későbbi időpontja miatt néhány fenyőt a magyar szezon után még az országhatáron kívül adnak el a magyar kereskedők, Szerbiában és Dél-Olaszországban is értékesítenek.

A Nordmann fenyőfa továbbra is a legnépszerűbb választás, mivel lassan hullik le a tűlevele, és kellemes illatot áraszt. A lucfenyő jellegzetes illatú, ugyanakkor ennek a fajtának a levelei a legkorábban hullanak le. Ezért sokan az ezüstfenyőt részesítik előnyben, mivel az illatos, tartósabb, bár szúrós levelekkel rendelkezik.

Csemetéből óriás

A fenyőültetvények gondozása komoly munkát igényel. A fák, különösen az ezüstfenyők gyakran ki vannak téve a gombás fertőzéseknek, gyakori a rozsdagomba elterjedése. A metszés, az öntözés és a megfelelő tápanyagellátás elengedhetetlen az egészséges növekedéshez.

A nordmann fenyők gyönyörű, olajzöld színének az egyik feltétele, hogy nitrogént kapjanak, különben fakó, világos marad a levélzet. Nem sokan tudják, de a csemetéket folyamatosan metszeni is kell. Ráadásul az őz és a szarvas is sok gondot okoz: lerágják az alacsony fák csúcsát, amit aztán utólag, a vezérág rögzítésével kell újranevelnünk, ez is sok energiával jár

– árulta el a szakértő.

Azoknak, akik idén karácsonyra fenyőfát szeretnének vásárolni, érdemes időben rendelniük, mivel a kereslet és a beszerzési nehézségek miatt várhatóan a fák árai folyamatosan tovább növekednek majd.

Kapcsolódó
Egyhavi átlagfizetésbe kerül őshazájában a nordmann fenyő
Ez elég drága karácsonyi befektetés.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik