Kertünk-Portánk

Így lesznek életerősek a palánták a nyugdíjas tanárnő szerint

Maklári Sándorné
Maklári Sándorné
A hölgy elárulta, hogyan tud minden évben életerős és egészséges palántákat nevelni, amik egész nyáron bőséges terméssel látják el a családját.

Maklári Sándornét Olgi nénit már bemutattuk a portálunkon, akinek a veteményeskertje csábító szépségeket rejt. Ő és a családja környezettudatosan él, mindent megtesznek annak az érdekében, hogy védjék a természetet, a környezetüket és a Földet, hogy a jövő élhető legyen az utókor számára is.

Olgi néni Anarcson született, de 56 éve Aranyosapátiban él. Nyugdíjas éveit aktívan tölti. Kertje páratlanul szép, amiben napról-napra örömmel tölti az idejét. De a kerti feladatok mellett jut ideje főzős és kerti blogot vezetni, fotózni, kézimunkázni.

Maklári Sándorné

Tél vége felé a nyugdíjas tanárnő is elkezdi a készülődést az előtte álló szezonra, amiben nagy szerepet kap az újrahasznosítás is, hiszen a palántáit, amik majd tavasz közepén a kertjébe kerülnek, tejes dobozokban nevelgeti.

Év közben gyűjtöm a tejes dobozokat, ezekbe veteményezek. Kis helyet foglalnak, mert szorosan illeszkednek egymáshoz, nincs köztük hézag, mint a virágcserepeknél, vagy a tejfölös dobozoknál. Éppen ezért egyrészt helytakarékos megoldást adnak, másrészt pedig újra tudom hasznosítani őket, aminek számos előnye is van

– osztotta meg Olgi néni a tejes dobozba való palántázás előnyeit a Sokszínű vidékkel.

Maklári Sándorné

A háziasszony minden télen tudatosan megtervezi az előtte álló teendőket. Februárban elkezdi válogatni azokat a magokat, amiket elvet és amikből hetekkel később erős palánták nevelkednek az odafigyelésének és gondoskodásának hála.

Az első lépés, hogy a doboz alján a két szemben lévő sarkot ollóval levágom, hogy a  víz el tudjon folyni, esetleges túlöntözés esetén. Egy mély tálcára rakom a dobozokat. Általános virágföldbe alginit keverek, ez egy darált ásványi kőzet, nagyon jó tápanyag utánpótlást ad. A kiválogatott magokat előző este langyos kamillateába áztatom, ez adja a csávázást, a fertőtlenítés és hamarabb is kikel a mag

– részletezte lépésről-lépésre az előkészületeket.

Maklári Sándorné

Olgi néninek van egy trükkje is, aminek köszönhetően a magok védve vannak a puha földben locsolás közben is.

Kikelésig a dobozok tetejét letakarom egy darab papírtörlővel, így a locsolás nem mossa ki a földet és a magokat. Kikelés után eltávolítom a papírt. A tejes doboz nagy előnye, hogy mivel jó nagy a mélysége, sokkal nagyobb mennyiségű és egészségesebb gyökérzet alakulhat ki

– mesélte el a titkát, aminek köszönhetően minden évben életerős és egészséges palántákat tud nevelni.

Maklári Sándorné

A gondos háziasszony évekkel ezelőtt tudatosan készült rá, hogy az ablakpárkányon majd palántákat tudjon nevelni. A keleti fekvésű ablakaiban kiváló helye van a palántáinak és kényelmesen el is férnek.

A már erősebb palántákat Voldüngerrel locsolom, de csak felülről, mert a doboz külseje papír és elázna. Mindig két szemével vetem el a magokat, és ha mind a kettő kikel, akkor csak egyet hagyok meg, hogy az az egy tő erősebb legyen, a másikat általában elajándékozom

– emelte ki, hogyan éri azt el, hogy a palántái életerősek és egészségesek maradjanak.

Maklári Sándorné

Mivel a Kárpát patkóban általában hidegek a tavasz első hónapjai, így a palántákat rendszerint csak májusba ülteti ki szabadföldbe.

Amikor elérkezik a kiültetés ideje, akkor levágom a dobozt és földlabdával együtt ültetem ki a palántát. Mivel nem kell kiütögetni a növényt, nem sérül a gyökérzete, nem sínyli meg a palánta a kiültetést

– ismertette, hogyan kerülnek a gondosan nevelgetett palánták végleges helyükre.

Maklári Sándorné

Olgi néni többek között a paradicsom és az uborka palántáit minden évben így neveli. Gondoskodásának és odafigyelésének hála egész nyáron zamatos termésekkel örvendezteti meg a családját, hiszen az otthon termelt zöldségeknek bizony nincsen párja.

Az alábbi galériában megtekinthetőek Olgi néni palántái és az azokon termett zöldségek.

Galéria

A cikkben szereplő fotókat Maklári Sándorné készítette, akinek a blogja rengeteg jótanácsot és a kertjének a kincseit rejti.

Kapcsolódó
Gazdag terméssel és páratlan szépséggel hálálja meg a gondoskodást Dabas legszebb konyhakertje
A fiatal pár arra törekszik, hogy birodalmuk minden talpalatnyi részét művelve, megannyi növénynek adjanak otthont.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik