Mozaik

Kisbolygót neveztek el egy magyar tudósról

Az égitest háromszor akkora távolságra van a Naptól, mint a Föld.

Vizi E. Szilveszter Széchenyi Nagydíjas agykutató, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke lett Az Év Ismeretterjesztő Tudósa Díj – Kisbolygóval honoris causa című elismerés idei kitüntetettje. A díjat kedden adták át Budapesten, az Uránia Csillagvizsgálóban – írta az MTI.

Az elismerést a Tudományos Újságírók Klubja (TÚK) alapította 1996-ban. Az évente odaítélt kitüntetést a tudományos újságírók szavazatai alapján azok a tudósok vehetik át, akik a legtöbbet tették a tudomány népszerűsítéséért, közérthető megjelenítéséért.

Az elismerés az örökkévalóságnak szól, mert amíg fennmarad a civilizációnk, az adott égitest a díjazott nevét viseli.

A díjazottakról magyar felfedezésű égitesteket neveznek el, ugyanis a felfedezőnek jogában áll nevet adnia az általa észlelt új objektumnak. Így amikor ismertté válik a díjazott személye, javaslatot tesznek a Nemzetközi Csillagászati Unió, az IAU illetékes bizottságánál.

A Vizi-kisbolygó elnevezése december 19-én vált hivatalossá, miután hétfőn megjelent az új elnevezésű kisbolygók listáját tartalmazó IAU-közlemény.

A kisbolygót Sárneczky Krisztián, a Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet munkatársa fedezte fel az intézet Piszkestetői Obszervatóriumának Schmidt-távcsövével.

Az égitest körülbelül háromszor akkora távolságra van a Naptól, mint a Föld, a kisbolygóöv külső peremén található, vagyis viszonylag távoli objektum – mondta Sárneczky Krisztián.

A kisbolygó átmérője körülbelül 5 kilométer, azaz viszonylag nagynak számít. A Mars és a Jupiter pályája között, a kisbolygók úgynevezett főövében kering és öt és fél év alatt kerüli meg a Napot.

Címfotónk illusztráció – rostov.aif.ru

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.