Mozaik

Kalapács alá kerül Hófehérke és a hét törpe

Óriási összeget fizethetnek néhány képkockáért.

Árverésre bocsátják Walt Disney első egész estés rajzfilmje, a Hófehérke és a hét törpe néhány eredeti, kézzel festett kockáját az angliai Etwallban – írta az MTI.

50 éve hódította meg az országot a Tüskevár
Matula bácsi, Tutajos, Bütyök és a többiek az ország kedvencei lettek.

Az árverést bonyolító Hanson Aukciósház szakértői szerint összesen akár 23 ezer fontot (8,1 millió forint) is fizethetnek az 1937-ben készült filmtörténeti ritkaságokért.

A Hófehérke és a hét törpe című rajzfilmet 1937-ben mutatta be a Walt Disney stúdió. A celluloidra kézzel festett, eredeti képkockákat először 1938-ban adták el a Hófehérke és a hét törpe eredeti képeiből rendezett kiállításon.

Az egyik kép azt a pillanatot örökíti meg, amikor a gonosz királynő átnyújtja a mérgezett almát Hófehérkének, ez akár 15 ezer fontot is érhet – idézte Charles Hansont, az aukciósház vezetőjét a BBC News.

A Grimm-testvérek meséjét feldolgozó rajzfilmet 1934 augusztusa és 1937 decembere között készítették, a becsült költségvetése mintegy kétmillió dollár volt. 1939-ben tiszteletbeli Oscar-díjat kapott, amiért jelentős újítást hozott a filmvásznon.

Hófehérke is megirigyelné a Tündérek völgyét
A Fogarasi-havasok északi lábánál ejti ámulatba a látogatókat a vendégfogadó.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik