Mozaik

Tetemes folyami rákot fogtak a Lajtán

Éves területi jegyet nyerhet az a büszke pecás, aki beküldi a sporthorgász egyesületek Győr-Moson-Sopron megyei szövetségéhez, hol, mit és milyen módszerrel fogott, és fotót is mellékel hozzá. A napokban egy olyan pályázat is beérkezett, amin nem egy hal látható, írja a Kisalföld.

Nagy Attila arról számolt be, hogy július 25-én a Lajtán fogott több kisebb társával együtt egy gyönyörű, 27 centiméteres folyami rákot, melynek súlya 35 dekagramm.

Mint írta, azért nevezett erre a játékra, mert végre a környező természetes vizekben is szaporodik és szép számmal megtalálható a faj.

Örömteli az itt szinte eltűnt állat újbóli megjelenése

– indokolta.

A rákot természetesen visszaengedte a folyóba, még ha kárt is tett a felszerelésében.

A megyei szövetségbe egyébként évente mindössze egy-két jelzés érkezik horgászoktól, hogy rákot fogtak, azok is jóval kisebbek, mint Nagy Attiláé.

Ritka látványosság az ország első természetes hallépcsője
A hullámtéri vízpótló-rendszer 1995 májusa óta üzemel.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik