Mozaik

A XXI. században először nyilvánítottak kihaltnak nyolc madárfajt

Sokszínű Vidék
Sokszínű Vidék

2018. 09. 09. 13:34

A Rió című animációs filmből is jól ismert Spix-ara egyike annak a nyolc madárfajnak, amelyek az elmúlt években kihaltak a BirdLife International természetvédelmi szervezet szerint, írja az MTI.
Korábban a témában:

A madarak és élőhelyük védelmével foglalkozó szervezet közzétette a világ madarainak állapotáról szóló jelentését, amelyben a Természetvédelmi Világszövetség vörös listáján szereplő 51 kihalás szélén álló madárfaj helyzetét vizsgálták.

A vadon utoljára 2000-ben látott Spix-ara mellett a Pouli-gyapjasmadarat, a pernambucói törpekuvikot, az alaogasi liánjárót és a tengerkék ararát is azon fajok közé sorolták, amelyek a szervezet szakemberei szerint bizonyítottan vagy nagy valószínűséggel kihaltak.Az IUCN megbízása alapján a szervezet hivatalos jogkörrel bír a veszélyeztetett fajok vörös listájának összeállításában, a szakemberek új statisztikai módszerekkel elemezték a vadon élő madarak előfordulását.

Azt találták, hogy az 51 kihalás szélén álló faj közül az új-kaledóniai Moorea-szigeti nádiposzáta az egyetlen, amely ma már kevésbé veszélyeztetett.

A nyolc kihaltnak átsorolt faj közül négy a valószínűleg kihalt kategóriába tartozik. Ezek között van az egykoron Argentína, Uruguay és Brazília területén élt tengerkék arara és a pernambucói törpekuvik, amelyet 2002 óta nem láttak élőhelyén a brazil Pernambuco szövetségi államban.

Pouli-gyapjasmadár

Történelmileg a legtöbb madárkihalást a kicsiny szigeteken élő fajok esetében regisztrálták, amelyek gyakran esnek vadászat és az invazív fajok áldozatául, de a nyolc újabb kihalt faj közül öt a dél-amerikai kontinensen él, négy Brazíliában és a szakemberek az erdőirtással magyarázták kipusztulásukat.

Az új tanulmány megmutatta, hogy a kihalási válság, amelyet az élőhelyek ember általi elpusztítása okoz, a nagy kontineseken is kibontakozik

– idézte Stuart Butchartot, a BirdLife International vezető tudósát a The Guardian című brit napilap honlapja.

Mikor az emberek a kihalásra gondolnak, a dodóra gondolnak, de elemzésünk megmutatta, hogy a kihalás folytatódik és felgyorsul. Történelmileg a madárkihalás 90 százaléka távoli szigeteken történt. Bizonyítékaink azt mutatják, hogy a kihalás növekvő hulláma árasztja el a kontinenst, amelyet a fenntarthatatlan mezőgazdaság, az erdőirtás és a vizes élőhelyek lecsapolása okozta élőhelyelvesztés idéz elő

– magyarázta.

A IUCN legutóbbi vörös listája szerint több mint 26 ezer madárfaj veszélyeztetett, a tudósok a hatodik nagy, ember előidézte kihalási eseményre figyelmeztetnek.

A Pix-ara fogságban tenyésztett populációit visszatelepíthetik a vadonban, ám három faj, az aalgoasi liánjáró, a Hawaaii-szigeteki Mauin élő pouli gyapjasmadár és a Brazíliában élt poszátaféle, a cryptic treehunter örökre eltűnt az égről, csakúgy mint az alagosi liánjáró, amely 2011-ben halt ki – írta az MTI.

European Nightjar in dead leaves - France . 
 
Biosphoto / Régis Cavignaux
Magyarország legtitokzatosabb madara a lappantyú
Még a szemhéjuk is terepszínű.
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Smoke and fire from during Burning of garden waste
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.