Mozaik

Keresik az ország legszebb betlehemeit

A három legjobb alkotót egymillió, 500 és 250 ezer forinttal jutalmazzák.

Az ország legszebb betlehemeit keresik azon az alkotói pályázaton, amelyet december 3-án hirdetett meg a Hungarofest Nonprofit Kft. és a Magyar Turisztikai Ügynökség. Az alkotások terveit január 6-án éjfélig várják.

A pályázatra olyan hagyományos betlehemek terveit várják, amelyekben az alkotó saját településének, lakókörnyezetének sajátosságait, népszokásait, a hagyományos betlehem elemeit, a tájegységre jellemző tárgyi, építészeti elemeket is megjeleníti

– hangsúlyozta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója a pályázatról tartott budapesti sajtótájékoztatón hétfőn.

Fotó: Pixabay

A paraszti hagyományban a legjelentősebb ünnepi periódus az adventtől vízkeresztig tartó időszak, amikor arra is jut idő, hogy szép betlehemeket faragjanak, építsenek azok, akik nem csak elképzelni akarják Jézus születését, hanem gyakorlatban, kézzel foghatóan is meg tudják valósítani.

Szép lenne, ha a Kárpát-medence minden településén találkoznának ezzel a néphagyománnyal. Ezt a célt szolgálja a most kiírt pályázat is

– fűzte hozzá Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója.

Guller Zoltán kiemelte: a három legszebb terv megvalósításának kivitelezését és költségeit a szervező vállalja 2019 adventjében 10-10 millió forint értékben, a három legjobb alkotót pedig egymillió, 500 és 250 ezer forinttal jutalmazzák.

A terveket a magyarorszagbetleheme@hungarofest.hu email címre várják, a pályázat részletes feltételei a www.hungarofest.hu oldalán olvashatók.

Kiemelt kép: Pixabay

Ilyen betlehemi jászolt még nem látott a világ
Párját ritkító remeket készített az olasz művész.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik