Mozaik

Hat embert tartott fogságban egy strucc Esztergomban

Rendőrt kellett hívni, de a kiérkező egyenruhások közölték: erre nincsenek kiképezve.

A struccfarm egyik megvadult kakasa órákra túszul ejtett hat felnőttet, és megtépte a saját gondozóját is Esztergomban – írja a Meglepetés magazin a legfrissebb, most csütörtökön megjelent lapszámában.

Ijesztő kíváncsiskodás

Nem voltam a farmon aznap délután, amikor az ingatlan tulajdonosa négy barátjával együtt eljött körülnézni. A társaság bement a melléképületbe, de ki már nem mertek jönni, mert az udvarban szabadon kóricáló struccok kíváncsiskodni kezdtek. Ekkor hívtak fel, hogy menjek már ki a farmra, és zárjam el a madarakat, mert ők a kíváncsiskodást támadásnak élték meg

– idézte fel az ominózus januári napot Gulyás Imre, a struccok gazdája.

A férfi bérli a telket, ahol a madarakat tartja. Mivel a hatlamas szárnyasok nem szoktak hozzá az emberekhez, így ijesztő lehetett a túlzott kíváncsiságuk a telekre látogató idegenek számára.

A gazda gyorsan megérkezett, és elkezdte a struccokat hátra terelni. Ahogy mindig, ekkor is mentek utána, de egy kakas valahogy lemaradt. Megpróbálta a többi után terelni, és akkor a madár váratlanul neki ment.

De úgy rendesen. Letépte rólam a kabátot a hátamnál fogva, közben pedig rúgta a combomat, a lábamat. A nyakánál fogva próbáltam távol tartani, de sajnos a karom rövidebb, mint az ő lába, így nem sikerült. Mentem volna a házba a többiek után, de elállta az ajtót, még a falnak is nekinyomott. Egy alkalmas pillanatban végül sikerült bemenekülnöm az épületbe, a kakas pedig kint maradt egyedül az udvaron.

De kit hívjanak?

Hatan várták bent a házban, hogy a madár megnyugodjon, de egyre aktívabb lett. Telefonon kihívták a rendőrséget, de az egyenruhások a kapun belülre már nem merészkedtek, mondván nincsenek strucc ellen kiképezve. A tűzoltóság pedig hatáskör hiányában ki sem ment.

Végül az állatkertet hívták, akik értesítették az Újpesti Állatmentőket. A kiérkező szakemberek raklapokat pajzsként használva szorították egyre hátrébb a madarat, míg végül az állat bement az ólba.

Tudtátok, hogy a strucctojás feltöréséhez fúrógép vagy flex szükséges?
Csipetnyi Afrika a tarnaszentmiklósi struccfarmon.

A nem mindennapi kalandról készült riportot teljes terjedelmében a ma megjelenő Meglepetés magazinban olvashatják.

Kiemelt kép: Meglepetés magazin

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik