Mozaik

Árvízvédelmi gát épül egy falu focipályája helyén

A munkálatok 619 méter folyómétert érintenek.

Ferencszállásnál a település lakóinak biztonsága érdekében át kell helyezni a Maros-töltést, mely ennek következtében a futballpálya helyét foglalja majd el – adta hírül a delmagyar.hu. A gát nyomvonala 619 folyóméteren változik meg a beavatkozások eredményeként.

A négy milliárd forintos európai uniós támogatásból és kormányzati pénzből zajló beruházás sikeres megvalósítása érdekében az állam megkezdte a földek kisajátítását, köztük a helyi önkormányzat tulajdonában lévő futballpályát érintő részt. A település polgármesterének tájékoztatása szerint Ferencszállásnak három éve nincs futball csapata, de tervezik a későbbiekben egy új sportpálya kialakítását.

Fotó: magyarfutball.hu

Az előzetes tervek szerint 2021 márciusáig tartó jelentős földmunka során fél kilométerrel kell a település felé hozni a védőgátat. A munkálatokat az Ativizig konzorciuma végzi, a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) pénzéből. Jelenleg 4 milliárd forint európai uniós és állami támogatásból a partvédő művek megerősítését végzik. Ezekre azokban a kanyarulatokban van szükség, ahol a folyó medre veszélyes mértékben megközelítette az árvízvédelmi töltést.

Amikor a Tiszát szabályozták a 19. században, még nem tartották fontosnak, hogy a partokat is rögzítsék. A 20. században aztán a változó, fejlődő folyókanyarulatok sok helyen megközelítették az árvízvédelmi töltések vonalát, ezért partvédő művekre van szükség

– nyilatkozta a napilapnak Kozák Péter, az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója.

Így lehet focipályából virágzó biogazdaság
Ha rosszul teljesít egy focicsapat, akkor hasznosabb egy gazdaság kialakítása.

Kétszáz évvel ezelőtt a tavaszi áradások idején az Alföld legnagyobb részét víz borította. A reformkorban Vásárhelyi Pál mérnök tervei alapján kezdődött meg a Tisza és mellékfolyóinak szabályozása. Az alföldi folyók lefolyási viszonyait kívánták javítani, az óriási kanyarulatok átvágásával. Ezeknek a változtatásoknak következtében az árvizek levonulása gyorsabbá és irányíthatóbbá vált. A Tisza és mellékfolyói hosszát a jelentős számú átvágás lerövidítette, az árhullámok viszont hevesebbé váltak.  Az 1946-ban megkezdett árvízvédelmi munkálatok – többek között a töltések kellő magasságú megépítése és felügyelete – napjainkban is kiemelt fontossággal bírnak az alföldi települések biztonsága érdekében. 

A partbiztosítás a marosszögi munkálatok mellett a Tisza levelényi és algyői szakaszán is egyidejűleg zajlik majd. A megvalósuló árvízvédelmi projekt részeként helyreállítják és meghosszabbítják a lúdvári partszakaszt. A tiszai szakaszokhoz kapcsolódó munkának egy része a ferencszállási Maros-kanyarulat átépítése is. A ferencszállási szakaszon a mostani töltéstől méterekre már a Maros vize folyik, ezért szükséges a beavatkozás. A településnél megerősítik a partbiztosítást, a jobb parti mederélt korrigálják, és áthelyezik az árvízvédelmi töltést, ami ezzel távolabb kerül a parttól.

Az Ativizig közleménye szerint a kanyarulatrendezés a víz, a jég és a hordalék levezetésének problémáin jelentősen enyhíteni fog.

Kiemelt kép: magyarfutball.hu

Olvasói sztorik