Mozaik

100 éven belül kipusztulhatnak a rovarok, összeomolhat az ökoszisztéma

A kihalás veszélyezteti a világ rovarjait, ami az ökoszisztéma katasztrofális összeomlását hozhatja magával, derül ki egy vasárnap publikált friss kutatásból.

A Guardian által ismertetett jelentés szerint a rovarfajok 40 százalékának csökken a populációja, harmaduk pedig veszélyeztetett. Kihalási rátájuk nyolcszor gyorsabb, mint az emlősöké, a madaraké és a hüllőké.

A rendelkezésre álló adatokból a tudósok arra következtettek, hogy a rovarok száma évente drasztikus 2.5 százalékkal csökkent a világon, ami egyben azt is jelenti, hogy száz éven belül az összes rovarfaj kipusztulhat.

iStock

A cikkben megjegyzik, bolygónk a hatodik tömegkihalás kezdetén jár, a nagyobb állatok esetében pedig már láthatók is a veszteségek, mert könnyebb tanulmányozni őket. A rovarok ugyanakkor a legsokoldalúbb és legváltozatosabb állatok, melyek 17-szer többen élnek a Földön, mint az emberek.

A rovarok elhanyagolhatatlanok az ökoszisztémák helyes működésében, mert nemcsak táplálékot jelentenek más teremtményeknek, de beporzók is egyben.

A rovarállomány súlyos csökkenését Németországban és Puerto Rico-n is megfigyelték már, de a mostani jelentés szerint a krízis globális.

iStock

Ha nem változtatunk az élelmiszer-előállítási módszereinken, akkor a rovarok néhány évtizeden belül kipusztulhatnak. A bolygó ökoszisztémáira nézve ennek több mint katasztrofális következményei lennének

– írták a kutatók.

A Biological Conservation című tudományos lapban publikált analízis szerint a rovarok kihalásának egyik legfőbb oka az intenzív mezőgazdasági tevékenység, kiváltképp a rovarirtók használata. Emellett szintén komoly faktor az urbanizáció és a klímaváltozás is.

Francisco Sánchez-Bayo, a University of Sydney professzora arról beszélt, sokkoló, hogy az utóbbi 25-30 esztendőben évi 2.5 százalékkal csökken a rovarok állománya.

Ez nagyon gyors. Tíz év múlva negyedannyi lesz belőlük, 50 év múlva feleannyi, 100 év múlva semennyi

– magyarázta.

A rovarok eltűnése a madarakra lenne, a hüllőkre, a kétéltűkre és a halakra lenne a legnagyobb hatással, mert ezek az állatok rovarokkal táplálkoznak.

Kertünk hasznos apróságai, avagy csodás rovarok nagyító alatt
Rovarok. Nélkülük nem lehetne a biokertészkedés, és nem tudnánk kertünk egyensúlyát fenntartani.

Kiemelt kép: iStock

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik