Mozaik

Úgy fejlődtek a kutyák szemei, hogy manipulálják velük az embereket

Amikor azt látjuk a kutyánk szemében, hogy fel akarja magára hívni a figyelmet, akkor valójában az érzelmeinket manipulálja, írja a BBC.

Kutatók szerint az ebeknek az evolúció során izmok fejlődtek ki a szemük körül, így olyan arckifejezésekkel tudnak élni, amivel rögtön rájuk irányul a figyelem. Gyakorlatilag azt az illúziót keltik, hogy emberi módon kommunikálnak.

Dr. Juliane Kaminski, a University of Portsmouth tudósa, a tanulmány társszerzője arról beszélt, hogy az izmok mozgatásával a kutyák szeme nagyobbnak tűnik, és kísértetiesen hasonlít ahhoz, mint amikor az emberek szomorúak.

iStock

Mint fogalmazott, a kutyák számára ez a tulajdonság evolúciós előnyt jelent velünk szemben, mivel idézőjelesen nem tudunk védekezni ellene.

Most már bizonyítékunk van rá, hogy a kutyáknál új izmok fejlődtek ki a szemöldök felemelésére, miután háziasították őket

– magyarázta a szakember.

A Proceedings of the National Academy of Sciences című tudományos lapban megjelent kutatás szerint négylábú barátaink arca több ezer év alatt változott át.

Korábbi kutatások is rávilágítottak már arra, hogy az ebek akkor fejezik ki így magukat, ha az emberek nézik őket, tehát egy szándékos cselekedetről van szó.

Megfejtették a kutyák boldogságának a titkát
Meglepő eredményre jutottak a kutatók.

Kiemelt kép: iStock

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik