Mozaik

Fészkelő fecskék miatt szüneteltetik a hídfelújítást Hajóson

Június közepén számoltunk be róla, hogy fészkelő fecskék miatt állították le a strandfejlesztést Zebegényben, most pedig a Duna-völgyi-főcsatorna hídjának felújítása a hajósi határban, mert a munkaterületet partifecskék választották költőhelyül, írja a baon.hu.

300 mesterséges fecskefészek díszít egy családi házat Tamásiban
A műfészkek közül idén kétszázat el is foglaltak a madarak.

Egy éjszaka alatt történt minden, reggel fedeztük fel a madarak üregeit. Mindennek már több mint tíz napja, és mivel fokozottan védett madarakról van szó, amíg tart a költési időszak, addig azon a részen nem dolgozhatunk

– mondta el a lap megkeresésére Bartha Miklós építőmérnök, a kivitelezést végző, miskolci cég ügyvezető igazgatója.

Emlékeztetnek, a természetvédelmi törvény is védi a partifecskéket, melyeket tilos zavarni költési időszakban. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület leírása szerint a folyóparton kialakult telepeknél a költési idő alatt a horgászat és egyéb költéseket veszélyeztető tevékenység megtiltásával segíthető a partifecske-állomány fennmaradása.

A híd felújítására valamint a város és a Pincefalu közötti, leromlott állapotú útszakasz javításra a megyei Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázati keretből nyolcszázmillió forintot nyert Hajós.

Estók Mihályné polgármester arról beszélt,

nem vagyunk türelmetlenek. Annyi időt vártunk már erre a felújításra, hogy ezt a néhány hónapot is kibírjuk.

A városvezető hozzátette: a szakemberek szerint várhatóan augusztus közepére befejeződik a partifecskék költési időszaka és utána folytathatják a hídépítést a teljes munkaterületen.

Alighanem Ráckevén van az ország legmenőbb fecskepelenkája
Kovács Gittának megtetszett egy ház eresze alatt elhelyezett fecskepelenka, és lefotózta azt.

Kiemelt kép: MTI/Bugány János

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik