Mozaik

Valakinek útban volt négy ártatlan fecskefióka

Útban voltak, szenvedjetek ti velük.

Ezzel a felirattal juttatott el valaki egy zárt dobozt a Mályi Madármentő Állomáshoz, benne négy félholt fecskefiókával.

A madármentők hétfő esti Facebook-posztja szerint a dobozt alig vették észre, mert az illető nem a kapu elé tette, hanem kicsit odébb, ki a napra, ahol éppen hőgutát kaptak.

Kedves ismeretlen! Majdnem a halálba küldtél 4 ártatlan fiókát. Hogy lehetsz ennyire szívtelen, hogy “útban voltak” leverted a fészket és ugyan elhoztad, de kitetted a napra a dobozt benne a fecskékkel

– fogalmaztak.

Hozzátették, náluk biztosan nem lesznek útban, és mindent megtesznek azért, hogy egészséges fecskék legyenek. A dobozba rakott harminc forintot pedig ígérik, rájuk költik majd.

Szerencsére azért az országban több az olyan példa, amikor valaki nem a madarak ellen, hanem velük van:

300 mesterséges fecskefészek díszít egy családi házat Tamásiban
A műfészkek közül idén kétszázat el is foglaltak a madarak.
Fészkelő fecskék miatt állították le a strandfejlesztést Zebegényben
Minden elismerésünk a helyi önkormányzatnak.
Széleskörű civil összefogás kezdődött a fecskementő településekért
Balatonboglárt például a fecskék városává szeretnék tenni.
Olvasói sztorik