Mozaik

Olyan virágkarnevál még nem volt Debrecenben, mint a mostani lesz

Ötvenedik alkalommal rendezik meg augusztus 20-án a nemzetközi hírű debreceni virágkarnevált, és a jubiláló eseménysorozat apropóján nem mindennapi sajtótájékoztatót tartottak a szervezők, előrevetítve és beharangozva a nagyszabású augusztusi programkavalkádot.

Fotó: Dubóczky Krisztina

A rangos és világhírű virágkarnevál néhány éve már nem csak egy napról szól. A karneváli héten hazai és külföldi fellépők, színes programok, tündérkert, fényszínház, a legkisebbeknek tartott bábelőadások, a nagyobbaknak rendezett színvonalas koncertek, színi előadások és a Nagyerdőn több mint egy héten át tartó Cseh Sörfesztivál is színesíti a pazar programkavalkádot.

A karneválon idén 18 óriás virágkocsi indul el, többek között az egy méhcsalád életét megjelenítő monumentális kompozíció lesz látható a közönségkedvenc óriáskocsin.

A rendezvény már hetekkel ezelőtt elkezdődött, hisz a Szent Koronát és a Szent Lászlót ábrázoló virágkocsikat Csíksomlyóra vitték a pápalátogatás idejére

– tájékoztatott Papp László, Debrecen polgármestere.

A virágkarneválhoz kapcsolódó karneváli hét programjai az idén augusztus 14-től 21-ig tartanak, mondta a polgármester, hisz a tavalyi sikeren felbuzdulva idén is tartanak augusztus 21-én ráadás karneváli felvonulást.

Fotó: Dubóczky Krisztina

A virágkompozíciók – amelyek elkészítéséhez a hazai élő és száraz virágok mellé egymillió szál friss dália érkezik majd Hollandiából – felidézik az elmúlt fél évszázad legemlékezetesebb karneváljait, hangzott el a tájékoztatón.

Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke elmondta, hogy a karnevál idejére Debrecenbe érkezik Boldogasszony-kiállításuk, amelyen 55 kortárs magyar művész mutatja be Szűz Mária és a magyarság kapcsolatát.

Ahol virágok vannak, ott vannak az angyalok

– tette hozzá Szász Jenő, mintegy aláhúzva, mennyire immanensen egészíti ki egymást a kiállítás és a virágkarnevál

Pásztor Sándor, a Bihar megyei tanács elnöke közölte, hogy a debreceni rendezvényekkel párhuzamosan augusztus 15-től egyhetes programsorozatot szerveznek Nagyváradon és a bihari térség számos magyarlakta településén. Most első alkalommal a Nagyváradra látogató öt virágkocsival az Érmellék valamennyi magyarlakta településén megállnak egy-egy órára, hogy a helyiek is részesei lehessenek a virágünnepnek.

A karneválra Belgiumból, Hollandiából, Horvátországból, Indonéziából, Japánból, Kolumbiából, Németországból, Olaszországból, Oroszországból, Romániából, Spanyolországból, Tajvanról, Törökországból és Ukrajnából érkeznek művészeti csoportok. A tíz magyarországi együttes mellett 17 külföldi vonul majd fel a virágkocsik között a Nagyállomástól induló, a Nagytemplom mellett elhaladó és a Nagyerdőbe tartó karneváli menetben

– mondta el Bódor Edit, a programsorozatot szervező Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit kft. ügyvezetője.

A karneváli programsorozat keretében több mint száz kulturális rendezvény várja majd az érdeklődőket Debrecenben: idén is megtartják a gyerekek Galiba-fesztiválját, a Békás-tó partján a hagyományos sörkert ezúttal egy bajor sörfőzde kínálatával is bővül, a Táncol a város programok keretében pedig négy napon át ropják majd a táncot a belváros terein, valamint hatodik alkalommal lesz Karneváléj a Nagyerdei Stadionban.

Egyedi és egyszeri show-t rendeznek az 50. virágkarneválon mintegy kétezer közreműködővel.

Egy jó buli úgy kezdődik, hogy leoltják a lámpákat. A Nagyerdei Stadionban is lekapcsolják majd a reflektorokat, helyettük 600 intelligens lámpa világítja majd meg a stadion küzdőterét. Olyan műsort láthatnak a nézők, amit máshol biztosan nem

– nyilatkozta Lévai Balázs rendező, író és producer, a Karneváléj művészeti vezetője.

Fotó: Dubóczky Krisztina

A Karneváléj fellépői közül ízelítőt adott a szerdai sajtóeseményen Nagy Bogi és Pál Dénes énekes, a Debreceni Mazsorett Együttes, a Hajdú Táncegyüttes és a Bürkös Zenekar, illetve a Feeling Tánc- és Mazsorett Egyesület.

Fotó: Dubóczky Krisztina

Szabadfi Szabolcs pék a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy helyi pékekkel együttműködve a karneválra megalkotják Debrecen kenyerét, amelyhez több mint százéves kovászt használnak majd, és fával fűtött kemencében sütik meg. A féltve őrzött receptet pedig otthagyja a város pékeinek, akik onnantól kezdve maguk is hirdethetik a kovász igéjét.

Kőszegen néztem mindig tátott szájjal anno még fekete-fehérben a virágkarnevált, így nagyon örülök, hogy idén itt lehetek. Jó kenyérrel látunk el majd mindenkit, megsütjük Debrecen kenyerét, amiről elárulhatom, hogy a debreceni páros kolbászra fog hajazni. Mindenesetre újraélesztjük a kovász fogalmát

– mesélte a pék.

Galéria
Fotó: Dubóczky Krisztina

Az ország pékje a sajtóeseményre rózsavízzel ízesített, ínycsiklandó, krémes, kovászos fánkkal érkezett. Aki pedig megkóstolta a remeket, a pék megkérdőjelezhetetlen híve lett.

Fotó: Dubóczky Krisztina

Tíz helyi cukrászat pedig azon verseng majd, hogy melyikük fagyija lehet egy éven át Debrecen fagylaltja.

Galéria
Fotó: Dubóczky Krisztina

A finomabbnál finomabb, hűs nyári nyalánkságokat előkóstolva megállapítható, hogy nagyon nehéz választása lesz a zsűrinek, hogy melyiket is kiáltsa majd ki győztesnek: a Debreceni mézes-mázasat, netán a meggyszósszal megbolondított Bársonyos mandulásat.

Túljutottak a 100 millió virágszálon Debrecenben
Idén 50 éves Debrecen legismertebb nyári nagyrendezvénye, a virágkarnevál.

Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik