Sok ember összefogásának köszönhetően tudja fogadni látogatóit egy várárokkal körülvett, kőtornyos, fenyegető tölgyfaajtós tündérkastély, írja az MNN.
A Château de la Mothe-Chandeniers Franciaországban Les Trois-Moutiers városában található. 2017-ben több ezer internetes felhasználó vásárolta meg.
Jelenleg 115 országból közel 28 ezer ember társtulajdonában áll, akik átszámítva körülbelül 16.500 forintért vettek résztulajdont a kastélyból.
A 13. században épült kastélyt egy 1932-es tűz az enyészet martalékává tette, elhagyatottá vált. A részvényesek úgy döntöttek, hogy nem állítják helyre a vár eredeti állapotát, hanem élő romnak hagyják, azonban számos fejlesztést hajtottak végre, többek között új mosdók épültek a látogatók részére, stabilizálták a kőfalakat és a tető is megújult.
Körülbelül 1200 tulajdonos önkéntes munkával eltakarította a törmeléket, megnyírta a sövényt és előkészítette a kastélyt a látogatók fogadására. Kastélytúrák kezdődtek, a szervezők azt remélik, hogy 2021-re 50 ezer turistát, 2022-re pedig több mint 70 ezer turistát fogadnak majd.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A 13. század elején épült Château de la Mothe-Chandeniers eredetileg a Bauçay család, Loudun urainak erődítménye volt. Az angolok kétszer vették át a középkorban, majd később átalakították a francia arisztokrácia találkozóhelyévé. Ennek eredményeként a francia forradalom alatt ismét megsemmisítették. 1809-ben egy gazdag, François Hennecart nevű üzletember vásárolta meg a várat, ám egy évszázaddal később ismét elhagyták azt, miután a tűz 1932-ben a kastély belsejét nagyrészt megsemmisítette, ideértve a ritka könyveket, az ősi kárpitokat és az antik bútorokat is.
Véleményünk szerint alapvető fontosságú, hogy a Château de la Mothe-Chandeniers-t zöld környezetben tartsuk. Szeretnénk, ha továbbra is egyedülálló kastély maradna a világon, ahol az örökség és a természet összekeveredik. Alapvető fontosságú annak biztosítása, hogy a látogatók biztonságosan beléphessenek és körbejárva elmélázhassanak a természet nagyszerűségén. Egy kastély az emberek képzeletében mindig romantikus, igyekszünk a varázslatot megtartani
– mondják a túra szervezői.
Kiemelt kép: Facebook