Mozaik

Milliókat kínál egy dél-olasz régió annak, aki odaköltözik

A második legkisebb olasz régió, Molise az ország déli részén található, az Adriai-tenger közelében. A népsűrűsége is jóval kisebb az olaszországi átlagnál, ami elsősorban a kedvezőtlen földrajzi viszonyoknak, valamint a 20. század elején megindult kivándorlási hullámoknak tudható be. A legsűrűbben lakott vidékek Campobasso város és környéke, valamint a tengerpart.

A népességcsökkenéssel küzdő dél-olaszországi régió most azzal az ötlettel rukkolt elő, hogy 3 éven át havonta 700 eurót (kb. 230 ezer forintot) kínálnak az újonnan betelepülőknek, írja a Guardian. Ez időszak alatt tehát összesen 25 ezer eurót, átszámítva több mint nyolcmillió forintot adnak az új lakosoknak.

Néhány feltételt azonban szabtak a támogatott beköltözéshez:

  • a településnek kevesebb mint 2000 lakosúnak kell lennie
  • és az újonnan belépőnek vállalnia kell egy vállalkozás megnyitását.

Nem is jótékonysági gesztusnak szánják a havi díjazást, nyilatkozta Donato Toma, Molise régió elnöke.

Többet akartunk csinálni. Azt akartuk, hogy az emberek itt fektessenek be. Bármilyen tevékenységbe bele vághatnak: pékséget, éttermet vagy papír-írószer boltot is nyithatnak. Mert mi nem csupán a népességnövekedését szeretnénk elérni. Az embereknek szükségük van infrastruktúrára és olyan tényezőkre, ami miatt szívesen maradnak a falvakban.

Donato Toma bejelentette azt is, hogy a 2000 lakosnál kisebb városokban 10 000 eurót (3,3 millió forintot) kaphat az, aki valamilyen infrastruktúrát kiépít vagy egy kulturális tevékenységeket előmozdít.

Fotó: Wikimedia Commons

Az Olasz Statisztikai Intézet (Istat) szerint 305 ezer fős Molise azon régiók közé tartozik, amelyek az elmúlt években a legtöbb lakost veszítettek – 2014 óta több mint 9 ezret.  Csak 2018-ban több mint 2800-an haltak meg vagy költöztek el egy másik régióba, csaknem ezerrel többen, mint az előző évben. Kilenc városában egyetlen születést sem regisztráltak.

A népességcsökkenés egész Olaszországra jellemző

2014 és 18 között az Olaszországban lakó olasz állampolgárok száma 677 000-rel csökkent. A szakértők szerint a visszaesés mögött két tényező is áll: egyrészt a születések számának csökkenése, másrészt a fiatalok elvándorlása, akik már európai országokba keresnek jobb munkalehetőségeket. Csak 2018-ban 157 000 ember hagyta el az országot – mondta Istat.

Nem meglepő hát, hogy Olaszországban az elmúlt években több kihalófélben lévő település is próbálkozik azzal, hogy valamiképpen felhívja magára a figyelmet. Nem egy helyen szimbolikusan mindössze egy euróért/dollárért kínálnak házakat. Legelőször 2008-ban, Salemi városa próbálkozott ezzel, azonban a maffia felbukkanása és a házak igen rossz állapota miatt az akció kudarcba fulladt. Később Palermo megyében, Gangiban siker koronázta ezt az ötletes kezdeményezést, száz darab egy dollárért kínált lakásra ezrek jelentkeztek. A felújítást követően az olasz városka újjászületett, még az ingatlanpiaca is helyreállt.

Azóta több olasz városka is kínál kedvezményes áron felújításra szoruló ingatlanokat.

Milyen régió Molise, ahol támogatják a letelepülést?

Molise majdnem fele-fele arányban tudhat magáénak hegyvidéki és dombsági részeket; egybefüggő, nagyobb síkságot itt szinte nem is találhatunk. A környező régióktól az Appenninek láncai választják el, és területén húzódik a Bocca di Forlí nevet viselő hegyszoros is, mely mind az Appeninek, mind Olaszország szempontjából észak-déli választóvonalnak tekinthető.

Éghajlata kontinentális, annak minden jellemzőjével, a tengerparton a nyarakat kellemes szellők teszik elviselhetővé. Keleti partját az Adriai-tenger mossa. Maga a part nem hosszú, kb. 40 km, és itt található a régió egyetlen kikötője, Porto di Termoli, ahonnan gyakran indulnak hajók a környező szigetekre és Horvátországba is.

13 olasz városban kínálnak 1 euróért házakat
Kapucsínót nem kapni ennyiért, álomházat viszont igen.

Kiemelt kép: iStock

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik