Sofia Villani Scicolone törvénytelen gyermekként született Rómában, és Nápoly szegénynegyedében nőtt fel. A gyufaszálnak csúfolt kislányból tizenöt éves korára hosszú lábú, dús keblű bakfis, majd ismeretlen szépségből Hollywood és a világ mindenki által csodált nagyasszonya lett.
Részlet a Nápoly aranya című filmből:
Sophia Loren többszörös Oscar-díjas és Golden Globe-díjas olasz színésznő és énekesnő. Az egyetemes filmtörténet egyik legnépszerűbb sztárja. Egyike azon kevés filmcsillagoknak, akik nemcsak a közönség, hanem a kollégák körében is népszerűek. Hazájában a feleség, a családanya és a háziasszony mintaképének számít, nem csupán színészi karrierje révén ismert. Szakácskönyveket is írt, s a nevével fémjelzett szemüvegek Magyarországon sem ismeretlenek. Évtizedek óta a női elegancia egyik megtestesítője, írja róla a Wikipédia.
Megható jelenet az 1972-es La Mancha lovagja című musicalből:
Loren provokáló járásával, szoborszerű, nőies testével, robbanékony vérmérsékletével hamar meghódította a közönséget. Az Alberto Moravia regényéből 1960-ban készült Egy asszony meg a lánya című, saját hányatott gyermekkorát is idéző filmben már színészi képességeit is megmutatta. Alig huszonhét évesen játszotta el a háború embertelensége elől menekülő anyát, és 1961-ben – a filmtörténetben elsőként nem angol nyelvű alkotásban – elnyerte a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat.
Íme egy vérpezsdítő összeállítás a díváról:
A siker nyomán megpróbálkozott Hollywood bevételével, de a sajtó érdeklődését inkább Cary Granttel folytatott futó viszonya keltette fel, holott olyan nagyságokkal játszott együtt, mint Richard Burton (Késői találkozás, Az utazás), Marlon Brando (A hongkongi grófnő), Clark Gable (Nápolyban kezdődött), Paul Newman (Lady L.), Anthony Perkins (Vágy a szilfák alatt, Kés a sebben) vagy Peter O’Toole (La Mancha lovagja). Érett korában az idős Jack Lemmonnal és Walter Matthauval forgatott több komédiát, és az olasz színésznők közül máig ő szerepelt a legtöbb amerikai filmben.
Bomlottak a férfiak a latin szépségért
Sophia Loren 1957-ben Stanley Kramer Büszkeség és szenvedély című filmjének forgatásán ismerkedett meg Cary Granttel, akiért már fiatal lányként rajongott. Munkakapcsolatuk szerelemmé mélyült, de a színésznőt kételyek gyötörték, mert ekkor már szerette a producer Carlo Pontit, akinek a karrierjét köszönhette, viszont Ponti nős volt. Az akkori, bigottan vallásos Olaszországban pedig nem ismerték el a válást. Loren és Grant újabb filmet forgattak együtt, és románcuk kezdett kiteljesedni, a független Grant megkérte szépséges partnernője kezét. Ekkor Ponti végre elszánta magát, és házasságát Mexikóban gyorsan érvénytelenítette, majd ugyanott elvette Lorent. Az olasz törvények szerint viszont a házasság érvénytelen volt, a hazai sajtó kíméletlen támadásokat intézett a házaspár ellen.
Így vált fiatal lányból kortalan nővé a művésznő:
1992-ben az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága jószolgálati nagykövetének nevezte ki a művésznőt, nevét utca viseli Torontóban és Jesolóban. Két felnőtt fiuk közül az egyik rendező, a másik zenész lett, utóbbi Budapesten tartotta egyházi esküvőjét Mészáros Andrea magyar hegedűművésszel.
Kiemelt kép: MTI/EPA/Julien Warnand
