Mozaik

Filmsorozat készül a Notre Dame katasztrófájáról

A 2019. április 15-én keletkezett tűz elpusztította a huszártornyot és a gerendázatot.

Filmsorozat készül a párizsi Notre Dame székesegyházat sújtó áprilisi tűzvészről. A Vendome és a Pathé francia produkciós cégek angol nyelvű minisorozatot terveznek – közölte Philippe Rousselet, a Vendome alapítója. A 4-6 epizódos sorozat alapját egy, a New York Times című lapban megjelent cikk szolgáltatja, a tervek szerint 2021-ben mutatják be, írta az MTI.

Fotó: MTI/EPA/Ian Langsdon

A forgatókönyvet elkészítéséhez során a produkciós cégek együttműködnek a New York Times munkatársaival.

Amennyire csak lehet, tartjuk magunkat a tényekhez. A sorozat készítése során is figyelemmel követjük az aktuális történéseket, mivel a tűz pontos okát még mindig nem állapították meg

– mondta el Rousselet.

Közben Benoit de Sinety, a párizsi katolikus egyházmegye illetékese kedden arra figyelmeztetett, hogy az egyház semmi olyan változtatást nem akar a tűzvész után újjáépülő Notre-Dame-székesegyházon, amely nem a beleegyezésével készül. Franck Riester kulturális miniszter ugyanakkor arra tett ígéretet, hogy az egyháznak és a városi hatóságoknak is lesz beleszólása a felújításba, bár a végső szót a tulajdonos, az állam mondja majd ki.

Victor Hugo 1831-ben leírta a Notre-Dame lángolását
Ennek köszönhető, hogy a katedrális megmenekült.

Emmanuel Macron francia elnök korábban arról beszélt, hogy a katedrális öt év alatt akarják helyreállítani, és ehhez nemzetközi pályázatot hirdetnek, amelyben azt is vizsgálják, hogy a székesegyház tűzben megsemmisült tornyát kortárs építészeti megoldással helyettesítsék.

Mint ismert, a székesegyházban 2019. április 15-én keletkezett tűz, amely elpusztította a huszártornyot és a gerendázatot.

Notre-Dame a 12-14. században épült, de a 93 méter magas huszártornya, amely a tűzben megsemmisült, a 19. századi restaurátor, Eugene Viollet le Duc tervei nyomán készült. Mindeddig 922 millió eurós (306 milliárd forintos) felajánlás érkezett a székesegyház helyreállítására, s ebből eddig már 104 millió eurót (35 milliárd forintot) ki is fizettek.

Megmenekült a Notre-Dame tetejében élő 200 ezer méh
Három kaptárban évi 25 kilogramm mézet termelnek.

A székesegyház fő falai biztosan állnak, de a mennyezet néhány kőboltozata még veszélyben van, és meg kell tisztítani a törmeléktől. Szakvélemények szerint az eddig elvégzett munka dacára a Notre-Dame még mindig nincs teljes biztonságban.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Ian Langsdon

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik