Mozaik

Ezek közül kerül ki a 2020-as év fája

Az Országos Erdészeti Egyesület és az Év Fája Kuratórium idén már hetedik alkalommal hirdeti meg az Év fája szavazást. A 2020-as esztendő fája a tatár juhar, a kecskefűz és a rezgő nyár közül kerül ki.

Az érdeklődők ide kattintva szavazhatnak a három fafaj egyikére november 22-éig. Az Év fája honlapon minden egyéni felhasználó egyszer szavazhat. Ugyanezen a felületen tekinthető meg a szavazás állása is. Az Országos Erdészeti Egyesület és az Év Fája Kuratórium a voksolással a hazai fafajokra kívánja felhívni a figyelmet.

  • A tatár juhar eleink honfoglaló útvonalán elterjedt, általuk is ismert fafaj. Alföldi területeinken erőteljesen visszaszorult, de hegy- és dombvidékeinken is kevésbé becsülik alacsony termete, csekély gazdasági értéke miatt. Ökológiai szerepe viszont jelentős.
  • A kecskefűz leginkább arról ismert, hogy virágzata a húsvéti barka. Fatermetű egyedei viszont ritkaságszámba mennek, mivel évszázadokon keresztül gyomfának tekintették, s ma is igyekeznek felverődő egyedeit visszaszorítani. Egyetlen fűzfajunk, amely többletvíz nélkül él.
  • A rezgő nyár hegy- és dombvidékeink jellemző pionír fafaja. Fontos szerepe van az erodált, lepusztult talajok újraerdősülésében. Tarra vágott területeken tömegesen verődhet fel, ezért igyekeznek visszaszorítani. Elegáns megjelenésével növeli erdeink esztétikai értékét.

Kiemelt képünkön balról jobbra a tatár juhar, a kecskefűz és a rezgő nyár látható.

Vörös listára került, kihalás fenyegeti a vadgesztenyét
Betegségek tizedelik az állományukat.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik