Mozaik

Jegesmedveikrek leptek meg egy német állatkertet

A bocsok hangosak, sokat esznek és alszanak, ami az egészséges fejlődés jele.
Korábban a témában:

Jegesmedveikrek születtek a bremerhaveni állatkertben, a Valeska nevű nőstény a gondozók számára is váratlanul hozta világra utódait, írta az MTI.

Múlt hét szombaton meglehetősen nyugtalanul viselkedett a kifutójában, ennek okát csak másnap reggel fedezték fel a dolgozók

– mondta el december 12-én, csütörtökön a sajtónak Heike Kück, az állatkert igazgatója.

A kamerával felügyelt hátsó barlangba visszahúzódott Valeska “mellső lábai között két egészséges kis bocs kúszott-mászott”. Az állatkert nem számított idén jegesmedveutódok érkezésére, Valeska viselkedése ugyanis az év során nem utalt erre.

A fiatal állatokat még nem láthatja az állatkert közönsége. 2020 tavaszáig a barlangnál, a látogatók elől elzárt helyen fognak élni anyjukkal, addig kamerával figyelik őket. Kück kifejtette: a bocsok hangosak, sokat esznek és alszanak, ami az egészséges fejlődés jele.

A fiatal jegesmedvék halálozási aránya életük első napjaiban különösen magas

– hangsúlyozta Kück.

Az igazgató kiemelte: a jegesmedvék állatkerti szaporodása világszerte különleges eseménynek számít, jelenleg mindössze tíz bocs él a világ állatkertjeiben.

Az ikrek szülei, Lloyd és Valeska már több utódot nemzettek, nászukból legutóbb 2015-ben született egy Lili nevű bocs, 2013-ban pedig Lale nevű nővére jött világra. Mindkét medve egy holland állatkertbe költözött. Két bocsuk 2018-ban ellési komplikációk miatt elpusztult.

Rendkívüli állapotot hirdettek a jegesmedvék inváziója miatt Oroszországban
Az éghajlat változása miatt a jegesmedvék egyre délebbre kényszerülnek.

Kiemelt képünk illusztráció – Fotó: iStock

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.