Mozaik

Az első és a második Betlehem születése: de hogyan kerül oda az elefánt?

Pásztorokból színészek lettek és pásztorokat játszottak.

Ma is él bennem a vágy, amikor meglátok egy betlehemet, hogy ott lehessek Jézus születésénél. Legyek bár pásztor vagy király, vezessen angyal vagy csillag, jöjjek a közelből vagy messze távolból: ott lenni, furulyázni, énekelni, imádni és imádkozni, csodálni, belefelejtkezni, végtelen lelki békével hazatérni. Találkozni Istennel.

Leginkább azért úgy, ahogyan a napkeleti bölcsek, akiknek felragyogott a betlehemi csillag.

Ma egy csodálatos hagyomány alapján szövünk álmokat arról, milyen lehetett az első Betlehem. És ezeket az álmokat, a hagyományt a második Betlehemnek köszönhetjük, a másodikat pedig Assisi Szent Ferencnek.

10 európai zarándokhely, ahová hívek százezrei látogatnak el
Természetesen magyarországi kegyhelyek is vannak közöttük.

Réges rég megtanultam egy ifjú ciszteri szerzetestől, hogy Szent Ferenc nem olyan volt, mint a Napfivér, Holdnővérben. Ettől még ugyanúgy rajongok a filmért, a zenéjéért, de ettől még Szent Ferenc nagyon sokat szenvedett.

És közben rengeteget adott a világnak több mint 1200 évvel Jézus születése után, közülük az egyik a Betlehem-állítás hagyománya.

Másfél tonna csokiból készült el a betlehemi fantáziaváros
Olaszország emblematikus épületei és híres személyei jelennek meg a remekműben.

Barlang, jászol, szalma, szamár, ökör és pásztorok. Az itáliai Greccióban járunk 1223-ban, amikor a ferences rend alapítója a rend honlapja alapján egy barátját kérte meg arra, így elevenítsék fel a Megváltó születését, a szent éjszakát. A pásztorok pedig színészek lettek és pásztorokat játszottak. És a jászolba fektetett gyermek megelevenedett az egyik zarándok elmondása szerint. Isten ott volt velük a szegénységben, az éj homályában.

A betlehemállítás lényege az egykori események átélése, ami hozzásegíti az embereket, hogy saját szívükben is elkészítsék a jászolt, amelybe minden karácsonykor beleszülethet az isteni kisded, aki hajléktalanul, nincstelenül jött a világra, magára véve minden emberi fájdalmat, nélkülözést, vagyis eggyé lett velünk e szent éjszakán

– fogalmaz a lényegről a Magyar Kurír.

Assissi Ferenc pedig, akiből a világtörténelem egyik legnagyobb hatású szentje lett, bőséges alamizsna kiosztását rendelte el a szegényeknek, és dupla adag takarmányt a kisdedet körülvevő állatoknak.

A betlehem állításból egy szívünknek oly kedves hagyomány lett, ahogy a napkeleti bölcsekből Három király. És minthogy az óvilág három földrészéről érkeztek, nem csoda, ha az egyikük elefánton jön. Így jelenhet meg Afrika emblematikus állata a pécsi ferences templom betlehemében, amelyet több mint egy évszázada faragtak a rend tagjai, és életnagyságú figuráival pedig messze földön híressé vált.

A betlehem állításból közben verseny lett, sokan szeretnék birtokolni a legnagyobb és a legszebb címét, ami kiüresítheti azt a szent gondolatot, amely Ferenc lelkében megfogant. Ennek ilyen egyszerű a lényege a Magyar Kurír megfogalmazása alapján:

Felfedezte számunkra a karácsony igazi arcát.

Kiemelt kép: Betlehem a pécsi ferences templomban (YouTube)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik