Mozaik

55 éve indult hódító útjára Móka Miki és a Zsebtévé

Levente Péter alakításai emlékezetesek számunkra, akár a maga korában láttuk, akár felvételről nézzük.

A Magyar Televízió 1965-ben indította a Zsebtévé című produkciót, amely pillanatok alatt a gyerekek első számú kedvence lett.

A sorozat formáját, a televíziós trükkök beépítését Szabó Attila rendező alakította ki. Ő találta meg Móka Miki szerepére a nagyváradi születésű Levente Pétert, aki az Állami Bábszínház Színészképző Stúdiójában lett a szakma mestere.

A színész nagyszerű példát mutatott arra, hogyan kell a felnőttnek a gyerekekhez szólni, hogy egyenrangú társak legyenek a játékban.

Hakapeszi Maki 1965-ben született, és még a ’80-as években is szórakoztatta a gyerekeket  a Magyar Televízió  képernyőjén. A verses-zenés műsort csillogó szemekkel néztük óvodásként, vagy nézzük most felvételről gyerekekkel, unikákkal, ha akkoriban még kicsik voltunk vagy meg sem születtünk. Imádtuk és imádjuk, amikor Hakapeszi Maki abszurdabbnál abszurdabb találmányainak Hiszékeny úr folyton bedőlt.

1977-ig láthattuk Móka Mikiként a televízióban, utána Gyabronka József vette át a szerepét.

1988-ban jelent meg Ki kopog? című – Döbrentey Ildikóval és Gryllus Vilmossal közös – nagylemeze. 1991-től a Magyar Televízió Égből pottyant mesék című sorozatának főszereplője  és rendezője.

Elsősorban a gyerekeket célozták meg feleségével együtt rendezett darabjaikkal. A számos díjjal kitüntetett 76 éves művész ma a Tatabánya melletti Héregen él feleségével, Döbrentey Ildikóval több mint 50 éve. Aktív életet élnek mindketten, könyvet írnak, rendszeresen fellépnek. Ki ne ismerné a zenész mókás, mégis tartalmas gyerekdalait? Kicsik és nagyok egyaránt kedvelik, és szívesen dúdolják akár unokáikkal is a nyugdíjasok.

Kiemelt kép: Facebook/Újságmúzeum

Retro kikapcsolódás karácsonyra: kvíz a régi mesékről
Elevenítsük fel szép gyerekkori emlékeinket ezzel a meseteszttel.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik