A napokban már írtunk róla, hogy Makón, a könyvtár melletti fákra rekord számú erdei fülesbagoly települt. Most a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai fedeztek fel egy nagy csapatot, körülbelül 70 madarat, a jászkarajenői rendőrőrs előtti fákon, írja a DINP honlapja.
Az idén ,,Év Madarának” választott erdei fülesbaglyok csoportos belterületi megjelenése szokványos jelenség a téli időszakban. A lakott területek kedvezőbb mikroklímája és az, hogy a településeken a baglyokra veszélyt jelentő ragadozók nincsenek jelen, jelentős vonzerővel bír hazánk leggyakoribb éjjeli ragadozó madarára. Általában kis egyedszámban gyülekeznek a belterületek parkjaiban vagy egyéb helyeken, ahol nappalozásra alkalmas örökzöldeket találnak (templomkertek, oktatási intézmények, temetők).
![70 erdei fülesbaglyot fotóztak egy fán Jászkarajenőn 1](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2020/01/20200113121258-erdei-fulesbagolyok-vinczet-7x6qqh1v.jpg)
A baglyok jelenléte kedvező a lakosságra nézve is, hiszen a gazdasági, környezet- és természetvédelmi valamint humán-egészségvédelmi szempontból is rendkívül hasznosak.
Hiszen például a telelő erdei fülesbaglyok mindegyike napi két-három (kemény fagyok idején akár négy-hat) kisrágcsálót is elfogyaszt.