Virágzó vidékünk

Ellepték Makót a fülesbaglyok

Jellemző rájuk, hogy télen csapatokba verődve lakott területen töltik a nappalokat.

A korábbinál is jóval több, kö­­zel 150 erdei fülesbaglyot számolt meg egy madárbarát az állatok kedvenc makói pihenőhelyén, Makón, a Deák Ferenc utcai nyárfák ágain, elsősorban a könyvtár környékén, írja a delmagyar.hu.

A környéken élők szerint a jelenség nem meglepő, bár kisebb számban, de jó egy évtizede húzódnak be ide telente a fülesbaglyok. A korábbi évekre az 50-60 madár volt a jellemző, az idei létszám ennek többszöröse. Korábban arra is akadt példa, hogy a madarak néhány egyede fészket rakott, majd fiókákat költött ki egy-egy emeleti erkélyen.

A leggyakoribb hazai bagolyfajunk egyébként 2020-ban elnyerte az év madara címet.

Közepes nagyságú bagoly. Európában, Ázsiában és Észak-Amerikában költ. Fészket nem építenek, előszeretettel foglalják el más fajok fészkeit, akár a tulajdonost is kitúrva. Ragadozó madár, rágcsálókkal táplálkozik. Hallása és látása kiváló. Könnyen felismerhető jól látható tollfüleiről és narancsvörös szemeiről, tudtuk meg a HNPI közösségi oldaláról.

Az is jellemző rájuk, hogy télen csapatokba verődve településeken töltik a nappalokat, ez a jelenség figyelhető meg most Makón is.

Fotó: Facebook/HNPI/Habarics Béla

A fülesbagoly áprilistól költ, a madárpár 4-6 fiókát nevel. Fontos tudni, hogy az erdei fülesbagoly védett. Természetvédelmi értéke: 50 000 Ft.

Kiemelt kép: Wikimedia Commons/Byrdyak

Kétezer madarat engedtek szabadon az Őrségben
25 év alatt négyezer szárnyast vett gondozásba a mentőközpont.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik