Mozaik

Kidobta a hím az első tojást a bekamerázott gemenci gólyafészekből

Csak találgatni lehet, hogy korainak találta, vagy féltékenységből tette.

Zajlik az élet gólyafronton. Folyamatosan érkeznek haza telelésükből a madarak, s ha már egyszer megjöttek, akkor rendszeresen adnak témát a gólyabarátoknak.

Magyarország egyetlen bekamerázott fekete gólya fészkét kitüntetett figyelem kíséri. A Sokszínű vidék néhány nappal ezelőtt írta meg, hogy megérkezett az első, majd nem sokkal később a második gólya is a költőhelyre.

Fekete gólya pár érkezett a bekamerázott gemenci fészekbe
Körülbelül tíz percig "takarítottak", majd elrepültek körülnézni a környéken.

Azóta nem történt különösebb az élő közvetítés során – egészen március 23-án reggelig. A kamerát szinte folyamatosan figyelemmel kísérő “gólyások” azt vették észre, hogy megjelent az első tojás, a hím madár pedig reggel fél 7 előtt néhány perccel kidobta azt a fészekből.

A hozzáértők szerint három ok is lehet a háttérben. Az egyik, hogy túl korai, a másik, hogy üres, a harmadik pedig, hogy más hím “anyagával” töltött tojás volt.

Mivela pár csak néhány napja van együtt a fészekben, utóbbi esetben tisztán féltékenységből történhetett a hím “intézkedése”.

Megérkezett Gemencbe Zoltán, az egyetlen magyar jeladós fekete gólya
Egy évben az őszi és a tavaszi vonulása alatt közel 13 ezer kilométeres utat tesz meg.

A bekamerázott fészek élete IDE KATTINTVA tekinthető meg.

Kiemelt kép: Gemenc Zrt./bekamerázott gólyafészek

Kevesen vannak és rejtőzködve élnek a fekete gólyák hazánkban
A gemenci populáció a világ legnagyobb népsűrűségű fekete gólya állománya.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik