Mozaik

Testvérek lettek a Ságvárról és Zámolyról mentett kisgólyák

Együtt gondozzák a székesfehérvári Vadmadárkórházban a napokban két különböző fészekből mentett gólyafiókát, erről az intézmény közölt fotót a Facebook-oldalán.

Múlt héten vették észre, hogy a bekamerázott ságvári fészekben a legkisebb fiókával valami baj van, hiszen jóval fejletlenebb volt a testvéreinél és nem tudott odébb menni. Ezt követően a szakemberek a fióka fészekből való kiemelése mellett döntöttek, majd a BFNPI természetvédelmi őre elvitte a Vadmadárkórházba a kisgólyát, aki így már állatorvosi felügyelet alatt áll.

Rekord Beremenden: öt fióka cseperedik a bekamerázott gólyafészekben
Országszerte sok fészekben szelektáltak a szülők, ezért nem mindegyik kismadár maradt életben.

Pár nappal később Zámolyon egy fehér gólyát elütött egy autó. Sajnos a gólya olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen belehalt sérüléseibe. A hím így egyedül maradt a fészekben, amiről feltételezték, hogy már fióka csücsül benne. Drón segítségével sikerült felülről átvizsgálni a fészket, és be is bizonyosodott a gyanú, valóban ott pihent egy fióka. Sajnos a hím egyedül a fiókát nem tudta volna felnevelni , ezért lakossági bejelentés következtében reggel 8-kor érkezett ki a helyszínre az E.ON emelőkosaras kocsival, hogy a fiókát épségben lehozza a fészekből, és mentőhelyre juttassa, ahol fel fogják őt nevelni.

Így került Székesfehérvárra az újabb gólyafióka, aki most már mostohatestvérével együtt cseperedik a biztos kezekben.

A két kis csöppség azonnal jó barátok lettek. Összebújtak házi készítésű gólyafészkükben, és békésen pihengetnek

– közölték.

Elpusztult az utolsó fióka is a bekamerázott gemenci gólyafészekben
Az egyedül maradt madárka tegnap este és az éjszaka folyamán többször elázott, hajnalra erősen legyengült és elpusztult.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik