Mozaik

Visszakerült a Balatonba az ellopott kapitális ponty

2019-ben indult a 20 kilogrammnál nagyobb pontyok bejelentése a Balatonon, aminek fő célja az volt, hogy nyomon követhessék a kapitális pontyállomány fejlődését mind darabszámban, mind súlygyarapodásban. Halőrzési szempontból kiemelkedő fontossággal bír a halak dokumentálása, a munka pedig június 26-án kézzelfoghatóvá is vált, olvasható a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. honlapján.

Az elmúlt években Balatonfenyvesen, Balatonberényben, Alsóörsön, Balatonakarattyának, Balatongyörökön, és Balatonföldváron is horogra akadt az a szóban forgó ponty, amelynek legutóbbi ismert megfogása még május 25-én volt a balatonföldvári mólón.

A csodálatos hal sok horgásznak okozott életre szóló élményt a Balaton partján, de június 17-én a közösségi médiában arra lettek figyelmesek a halgazdálkodók, hogy a Tolna megyében található Mókus horgásztavon tórekord fogás történt.

Mint írták, az eddigiek alapján a tóban közel sem élt ekkora ponty és horgászfogásban sem volt erre példa. Az említett tavon készült fotók alapján egyértelműen beazonosítható volt, hogy a Balaton öreg vándoráról van szó, illegálisan ellopták azt a Mókus tóba.

Társaságunk a feljelentést megtette a Nébih felé, az illetékesek azonnal intézkedni kezdtek. A tógazda nem ellenkezett és vállalta, hogy amint újra kifogják a halat értesíti a Nébih-Állami Halőri Szolgálat munkatársait és ponty visszaszállításra kerül a Balatonba

– közölték.

Végül június 26-án pénteken kaptak telefont, hogy megvan a hal. Azonnal útra keltek egy halas káddal felszerelt autón, ami biztosította a hal biztonságos visszaszállítását, megfelelő körülmények között.

Halvédelmi eszközökkel természetesen készültünk: nagyméretű állványos pontybölcső, úszó mérlegelő. A tavon gyorsan dokumentáltuk fotóval és videóval a halat, majd óvatosan és kíméletesen a halas kádba tettük. Ekkor is kiváló vitalitásnak és egészségügyi állapotnak örvendett ez a remek példány

– írták.

Ezután Siófok felé vették az irányt, és a visszaengedéskor semmilyen jellegű probléma nem volt, szépen elúszott.

A fenti eset az ékes példája és bizonyítéka annak, hogy óvjuk és védjük a természetes vizeink halállományát, ugyanis felbecsülhetetlen természeti értékekről van szó. Reméljük, hogy több ilyen esetre nem kerül sor, és egyfajta visszatartó erő lesz azon tisztességtelen emberek számára, akik ilyen etikátlan cselekedeteket hajtanak végre pusztán haszonszerzés céljából

– zárták a cikket.

Kiemelt képünkön a Balatonföldváron május 25-én kifogott gigaponty, melyet a mérlegelés után visszaengedtek a tóba – Fotó: balatonihal.hu

250 ezer csúcsragadozó került a Balatonba
Az előnevelt csukák gyorsan növekednek, jövő nyárra már kilós méret fölé cseperednek.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik