Facebook/MKV zrt.
Mozaik

Negyedszer is a miskolci lehet Európa legszebb adventi villamosa

A szavazás 2021. január 3-án 18 óráig tart. Jelenleg minimális előnnyel Miskolc áll az élen, minden szavazat számít.

Negyedik alkalommal hirdette meg az MHD86 nevű cseh portál azt a versenyt, melyben Európa legszebb adventi villamosát keresik, s melyen az elmúlt három évben mindig toronymagasan győzött Miskolc adventi villamosa.

Facebook/mkv zrt.

A negyedik kiírás hozta a legizgalmasabb évet az adventi villamosok nemzetközi “szépségversenyének” történetében. A mostani szavazás kezdete óta Miskolc és a csehországi Plzen villamosai között olyan szoros a verseny, hogy ember legyen a talpán, aki megmondja, melyik lesz a győztes.

A szavazás minden eddiginél nagyobb részvétel mellett zajlik. A szavazatok számát most milliós nagyságrendben mérik, míg tavaly például 52 332 szavazat elég volt Miskolcnak a győzelemhez.

Cikkünk közzétételekor a miskolci adventi villamos vezet cirka 130 ezer szavaza előnnyel, de napokkal ezelőtt még Plzen állt a lista elején 202 ezer szavazat előnnyel.

Ezt kell tudni a szavazásról:

  • Ha azt szeretnénk, hogy idén is a miskolci szerelvény nyerjen, akkor az MHD86 oldal szavazásán nem kell mást tenni, mint bejelölni Miskolcot majd a „Hlasujte” gombra kattintva véglegesíthető a szavazatunk.
  • Szavazni számítógépről, laptopról, mobiltelefonról is lehet, minden eszközről napi három alkalommal.
  • A szavazás 2021. január 3-án 18 óráig tart.

Vélhetően a szerver nem várt nagy leterheltsége miatt a a hajrában többször előfordult, hogy a szavazó oldal nem elérhető (a szerk.).

Kapcsolódó
Újra Európa legszebbjének választották a miskolci adventi villamost
A mézeskalács házikóvá alakított szerelvény toronymagasan nyerte meg a versenyt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.