Támogatást kaphatnak a magánállatkertek

Többségük így menekülhet meg a végleges bezárástól.
Kapcsolódó cikkek

Rendkívüli támogatást kaphatnak a pandémia miatt nehéz helyzetbe került magánalapítású állatkertek, közölte az Agrárminisztérium az MTI-vel.

A tárca szakmai támogatásával a Magyar Állatkertek Szövetsége (MÁSZ) létrehozott a szövetség tagjainak felajánlásaiból, visszatérítendő támogatás alapjául szolgáló több millió forint értékű keretet, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma ugyanolyan összegű vissza nem térítendő kormányzati támogatással növel

– olvasható a közleményben.

Kapcsolódó
Utolsó segélykiáltás: örökre bezárhat a felsőlajosi állatkert
Egy olyan személyre lenne szükség, aki falakat tör és mindent megtesz, ameddig határai engedik az állatkert megmentése érdekében.

Mint írják, a koronavírus-járvány második hulláma miatt a hazai állatkertek november 11. óta ismét zárva vannak. A látogatók elmaradása miatt kieső bevételek minden állatkertnek hiányoznak, azonban a magánalapítású, üzleti vállalkozásként működő kisebb állatkerteket még nehezebb helyzetbe kerültek. A Magyar Állatkertek Szövetsége (MÁSZ) emiatt február 22-én rendkívüli online taggyűlést hívott össze és hozott elvi döntést a lehetséges segítség alapjairól.

Az összefogással létrehozott támogatási keret szétosztására a Magyarországon működő magánalapítású állatkerteket tömörítő szövetség tesz majd javaslatot.

A MÁSZ által megfogalmazott cél, hogy nem kizárólag a Magánállatkertek Szövetségének tagjai, hanem mindazok a – törvényes engedélyek birtokában működő – magánalapítású állatkertek, vadasparkok pályázhassanak az anyagi segítségre, amelyeknek már az állatok életben tartásához szükséges alapvető takarmányok beszerzése is gondot jelent

– fogalmaz a szaktárca.

Ovádi Péter, az Agrárminisztérium Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztosa hangsúlyozta, hogy az állatvédelemben csak összefogással érhetünk el eredményeket. A miniszteri biztos szerint a létrejövő pénzügyi keret szimbóluma a szolidaritásnak és az együttműködésnek.

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár a közlemény szerint arról beszélt, hogy az állatokról való szerető gondoskodás, a velük való harmonikus együttműködés velünk született kötelességünk.

Kapcsolódó
Külföldi kérők jelentkeztek a Felsőlajoson született fehér bengáli tigriskölykökért
Mindössze 250 egyed él a Földön, mind állatkerti körülmények között.