red-pangolin
Mozaik

Három éve visszajár megmentőihez a mosómedve

Kis Kéz igazán különleges.

Három évvel ezelőtt Nikki Robinson talált egy négy hetes kis mosómedvét az út mellett. Megpróbálta elvinni a vadmentő központba és állatorvoshoz, de egyik helyen sem tudták fogadni. Azt ajánlották, hagyja, hogy a természet elvégezze a dolgát. Segítség hiányában Nikki az édesanyjához fordult, akinek már volt tapasztalata mosómedvékkel. Linda, egy kis győzködés után befogadta a kölyköt, akit Kis Kéznek neveztek el, írja a Bored Panda.

Kapcsolódó
Már 14 millióan hallgatták meg a tüneményes mókusbébi csámcsogását
Alighanem megszületett az év legcukibb felvétele.

Úgy nevelték, mint egy kisbabát. Cumisüvegből etették, és mikor nagyobb lett, kiengedték a nagy birtokra, ahol kedvére sétálhatott. Kis Kéznek sok szeretetre és támogatásra volt szüksége. Linda és Nikki etették, nevelték, és végül elengedték. Meglepetésükre Kis Kéz vissza-visszatért. Olykor néhány nap, máskor néhány hónap is eltelt két látogatás között, de az állat jött, és ételt, ölelést, szeretetet kért. Bár Linda már több mosómedvét is felnevelt, ilyen kötődést még egyiknél sem tapasztalt.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Nikki Robinson (@red_pangolin) által megosztott bejegyzés

Amikor megtaláltuk Kis Kezet, éhes volt, ki volt száradva, nagyon köhögött és félt. Körülbelül két és fél hónapig maradt velünk, mielőtt elengedtük. Mindig nyugodt, békés mosómedve volt, de ahhoz elég vad, hogy boldoguljon egyedül a vadonban

– mondta el Linda.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Nikki Robinson (@red_pangolin) által megosztott bejegyzés

Miután elengedték az állatot, nem is gondolták, hogy ilyen bensőséges marad vele a kapcsolatuk. Több kis védenc is visszajárt, de azok csak óvatosan elvették az ételt. Kis Kéz azonban igényelte a babusgatást is.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Nikki Robinson (@red_pangolin) által megosztott bejegyzés

Tiszta örömöt éreztünk, mikor először megjelent. És valahányszor visszatért, egyre örömtelibb alkalom volt, különösen azért, mert a figyelmünket és a szeretetünket is akarta, nem csak ételt. Az összes többi felneveltünk elvadult. Jönnek és esznek, néha hozzák a kicsinyeiket is, de félnek tőlünk, és nem közelítenek meg minket. Kis Kéz más. Különleges és szuper imádnivaló

– mondta Nikki.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Nikki Robinson (@red_pangolin) által megosztott bejegyzés

5 év alatt Nikki és Linda 15 állatot mentettek meg, de csak Kis Kéz jár vissza rendszeresen, immár 3 éve.

A két nő az állatmentésnek szentelik életük, és remélik, még sok kis mosómedvének tudnak segíteni.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Nikki Robinson (@red_pangolin) által megosztott bejegyzés

Kapcsolódó
Gazdát keres kóbor kutyáknak az emberséges pap
Az atya nem csak befogadja a kutyákat, hanem gondoskodik róluk, és biztosítja a szükséges orvosi kezeléseket is. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.