Mozaik

Őrült hajók versenyeznek a Duna hartai szakaszán

Hartáért egyesület
Hartáért egyesület
A viadal minden évben a helyi lelkész hajóáldásával kezdődik, hogy a járművek és matrózaik szerencsésen megússzák a vízi kalandokat.

A Hartai Dunaparton 2021. augusztus 14-én dördül a dunai Forma1 startpisztolya, ekkor rajtol a nyár legőrültebb fesztiválja és versenye.

Kapcsolódó
Közel hétezren úszták át a Balatont
A rendezvényre az ország közel 800 településéről érkeztek nevezők, 47 százalékuk nő volt.

Az Őrült Hajók Versenyét 7. alkalommal rendezi meg a Hartáért Egyesület, amely a hartai közösségi élet aktívizálása, a helyi értékek bemutatására, illetve egy unikális közösségi élmény megvalósítása miatt jött létre 2013-ban.

A verseny negyedik éve két napos, az előnap zenei, főzőversenyes és gyermek-programjai után szombaton 20-30, egyenként 4-6 fős őrült csapat feszül egymásnak a Dunán minden évben.

2020-ban a pandémiás helyzet miatt – mint oly sok fesztivál és esemény – ez a buli is elmaradt, így a szervezők az idei évben még nagyobb lelkesedéssel és lendülettel készülnek a rendezvényre.

Hartáért egyesület

A vándorkupáért, ami a VII: Hartai Őrült Hajók Versenyének díja, idén több csapat – például az Alakulat, Iszapos Lábúak, Fekete Sirály, TimTeam, Vizirájder, Unott Unikornis, Wilson, Latin Lover, MyFarm, Sör, Babewatch, Szürkemarhák, Pet-thing, Rozsdás Bökő, Őstuskó, Flinstone-ship – is vízre száll.

A verseny mint mindig, a helyi lelkész hajóáldásával kezdődik, hogy a hajók és matrózaik szerencsésen megússzák a vízi kalandokat.

A versenyző járművek úszásra rendeltetésszerűen alkalmatlan eszközök. Ezekkel a maniuálisan hajtott járművekkel próbálnak a versenyző csapatok minden évben minél látványosabb őrültségekkel előállni és minél gyorsabban megtenni a néhány-száz méteres dunai szakaszt.

Hartáért egyesület

A füstölőkkel, jelmezekkel, vízi bombákkal, hajókűrtökkel és fanatikus szurkolással tarkított verseny minden évben tartogat meglepetéseket, így biztosan idén sem fognak unatkozni a résztvevők és szurkolók

– állítják a szervezők.

Az évek során került hajót szállító trailer is vízbe, de a 4 gépészmérnök által megtervezett tőkesúly nélküli Kolbászhajó úszóutasai, a Hupikék borulásai, a folpack-ba csomagolt raklap süllyedése, vagy néhány hajó Paksra való átsodrása (utas nélkül másnap), illetve Hajótöröttek hajótörése is emlékezetes az esemény történetében.

Hartáért egyesület

Lesz tehát hajóáldás, „legyünk egy kicsit máshol” hangulat, koncertek, hartai sültkolbász, csapolt sör, dzsembori, tábortűz, sörös rekesz mászás, gyereksarok, népművészeti kiállítók, előadások, mécsesúsztatás, de legfőképpen kiélezett versenyek, őrültségek, borulások és csobbanások.

Idén újdonság az ügyességi szakasz, ami az előző évek tapasztalatai alapján inkább ügyetlenkedési versenyszám lesz. A sportszellem jegyében a résztvevő csapatok előző este egy közös szabályismertetési értekezleten és vacsorán vesznek részt, ahol mindenki a saját pálinkájával próbálja meg érvényesíteni érdekeit…

További részletek az esemény honlapján.

Kapcsolódó
Hol ered a Duna? Máig nem zárult le a viccesnek tűnő vita
Németországban a mai napig vita tárgya, hogy pontosan hol is van a Duna forrása.
Olvasói sztorik