Afrikában vadászik a magyar madárvilág ritkasága

A fokozottan védett kígyászölyv természetvédelmi értéke 1 millió forint.
Kapcsolódó cikkek

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Kígyászölyv Munkacsoportjának munkatársai először 2017-ben helyeztek jeladót az Örs nevet kapott kígyászölyv fiókára, majd 2019-ben a Bese nevű madárra, 2021 júliusban pedig a Budai-hegységben – stílszerűen Buda névre keresztelt – idén kikelt kígyászölyvre.

Kapcsolódó
Elpusztult Romániában Örs, az első magyar jeladós kígyászölyv
Egy szigeteletlen villanyoszlop miatt hullott el.

A korábbi években jellemzően szeptember végén, október elején indultak afrikai telelésükre a jeladós madarak – és nyilván fajtatársaik is -, ezért némileg meglepő, hogy Buda jeladójának legutóbbi adatai szerint a fiatal madár október 4-én már a fekete kontinens közepén, a nigériai határhoz közel, Csádban vadászott.

A Magyarországon fokozottan védett kígyászölyv természetvédelmi értéke 1 millió forint.

A ritka madárfaj jobb megismerésének céljából 2015-ben alakult meg az MME Kígyászölyv Munkacsoportja, mely a kárpát-medencei állomány elterjedésének fehér foltjait felderítésén fáradozik.

Hazai előfordulásukról jelenleg csak becslések vannak, mely szerint a magyarországi középhegységekben mintegy 50 pár kígyászölyv fészkel. Az 1-2 kilogramm testtömegű madár magas fák tetejére rakja fészkét, s csupán egyetlen fiókát nevel. Főként kígyókat, siklókat, gyíkokat, békákat, időnként pedig kisebb emlősöket és madarakat zsákmányol.

A Turjánvidék LIFE+ projekt keretében a napelemes jeladó segítségével IDE KATTINTVA nyomon követhető Buda vándorlásának útvonala.

Kapcsolódó
900 kilométert repült egy szuszra a jeladós magyar kígyászölyv
Teljesítménye a szakembereket is meglepte.