Getty Images
Mozaik

Már nem a fehér színű krizantém a legkelendőbb

Csökkent a magyarországi krizantémtermelés, de lesz elég a hazai virágból az árusoknál – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) pénteken, a szervezet által készített körkép alapján.

Az összefoglaló szerint az évekig szokásos 20 millióhoz képest tavaly 17 millió szál krizantém került a piacra, alapvetően a koronavírus okozta gazdasági kockázatok miatt, és idén ennél is valamivel kevesebb várható. A megkérdezett termesztők, forgalmazók szerint ugyanakkor a cserepes és a vágott fajtákból is van bőven.

A nagyvirágú fajták iránt a legnagyobb a kereslet. Míg korábban a fehér színű krizantém volt a legkelendőbb, ma már inkább a zöld és a kétszínű virágok a népszerűbbek.

Getty Images

Országrészenként is eltérő a trend, Nyugat-Magyarországon a pompon típusú, az Alföldön, Tiszántúlon a napraforgóra hasonlító virágokat keresik a vásárlók.

A  krizantém erősen szezonális jellegű, ezért a termesztés és a logisztika, valamint értékesítés is komoly szervezést és időzítést igényel. A termesztés alapvetően nagyvárosok közelében jellemző, jelentős termőterület Dabas, Lajosmizse, Kecskemét, Nyíregyháza és Szeged környéke. Az egész országban jellemző a kisebb mértékű helyi termesztés is, de a legtöbb helyen korszerűtlen módszerekkel, több évtizedes technológiával – közölte a NAK.

Az agrárgazdasági kamara jelezte azt is: a termelők számára gondot jelent az évtizedekig megbízható és bevált növényvédő szerek kivonása az európai piacról, amit szakmailag megalapozatlannak tartanak.

Idén a hazai időjárás is túl meleg és napsütéses volt a 17 Celsius-fok körüli hőmérsékletet, és inkább az árnyékot kedvelő krizantémfajtáknak. Emellett az egyre ellenállóbb rovarok is sok gondot okoznak.

Kapcsolódó
Színesben pompáznak őszi kertjeink gyönyörű ékességei
Nem csak tavasszal és nyáron gyönyörködhetünk kerti virágokban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.