Van Görögországnak egy bámulatos területe, amit nagyon kevesen ismernek és még annál is kevesebben látogatnak el ide. Az ország közepén hegyekkel körbeölelt, a világtól teljesen elszigetelt régiójának neve Agrafa.
Később a törökök is úgy tartották, annyira nehezen elérhető a terület, hogy nem érdemes vele foglalkozni, így Agrafa azon kevés területek közé tartozott Görögországban, amit az Oszmán Birodalom soha nem vett be.
Az 1800-as évek közepén, a Görög Királyság kikiáltását követően a terület lakói szegények és magányosak maradtak, ezért rengetegen útnak indultak, hogy élhetőbb részeken telepedjenek le.
Agrafa területén olyan kevés a síkság, hogy a legtöbb település hegyoldalakba épült, nehezen megközelíthetők. A lap újságírójának idős helyiek arról beszéltek, régen az egyik falu, Fragkista iskolájának 70 diákja volt, mindenki egy teremben tanult. Ma már nincsenek gyerekek, az iskola 20 éve bezárt.
A második világháborúban egyébként a nácik bevették a területet, vélhetően a pásztorutakat követve jutottak el idáig. Két napig maradtak, aztán leégettek mindent. A helyiek ellenállása viszont erős volt, Agrafa az elsők között szabadult meg a náci megszállás alól 1943 augusztusában
A probléma azonban itt nem ért véget. Még azelőtt, hogy a világháború véget ért volna, Görögországban polgárháború tört ki, ami megosztotta a nemzetet. Ez a kettősség pedig, még ha értelemszerűen kisebb mértékben, de Agrafa területén is érezhető volt.
Amilyen hatalmas, legalább olyan változatos is Agrafa. Három mesés folyó szeli át, medvék és farkasok lelik otthonukat a végeláthatatlan erdőkben. A falvak messziről csak a piros tetős házakról ismerhetők fel, mert az idő folyamán beleolvadtak a természetbe a házak.
Mivel helyenként az Alpokkal vetekszik a látvány, a helyiek már csak Görögország Svájcaként hivatkoznak Agrafára, még úgy is, hogy nincsenek világhírű sípályái. Az 1950-es évekig egyetlen népszámlálás sem zajlott itt, ma körülbelül 11 ezren élhetnek a komplett régióban. Az áramot is csak 1980 magasságában vezették be, betonozott utakról pedig még csak álmodoznak.
Áldás és átok volt egyszerre Agrafának az elszigeteltség. Sikerült megőrizni a tradicionális életvitelt, az édeni flórát és faunát, de nagyon nehéz itt megélni. A telek rendkívül hosszúak és brutálisak
– mondja Thomas Ntavarinos.
A férfi büszke helybéliként mesélt arról, hogy 11 testvérével nőtt fel egy olyan házban, ahol nem volt áram. Szülei pásztorok voltak, hiszen másból nagyon nem is lehet itt megélni. Bár több évig dolgozott görög szigeteken és Athénban, a szíve mindig visszahúzott ide. Egy évtizede határozott úgy, hogy hazaköltözik, és megalapította az Agrafa Hegymászó Egyesület.
Semmi nem volt itt. Semmi. Csak hegyek, folyók és erdők. Ezért a nulláról kellett kezdenem, valamit kitalálnom
– magyarázta mosolyogva.
Apránként elkezdett túraútvonalakat kiépíteni a sziklás vidékeken, majd később kajaktúrákat és egyéb szabadidős programokat is szervezett a térségben.
Eleinte mindenki őrültnek hitte, de aztán szép lassan megjelentek a turisták, főleg Athén környékéről. Ma már 200 tagja van a szövetségnek, köztük több tapasztalt túravezető is.
Meg akartam mutatni, hogy van potenciál a turizmusban itt is. Fel akartam tenni Agrafát a térképre
– emlékezett vissza.
Bár még rengeteg munka vár rá, jó úton halad, hogy az egész világ megismerje Görögország Svájcát.
