Mozaik

Patkányirtóval és fagyállóval mérgeztek meg egy kutyát Pécsen

Toruk jelenleg nem tud enni és inni, gyakorlatilag leálltak a veséi.

A MancsRanchot sokan ismerik, rengeteg család jár a Pécs melletti állatsimogatóhoz. A békés környezetben a házőrző kutyákat nem várt támadás érte a napokban, méreggel átitatott ételt dobtak az udvarba, amiből egyikőjük evett is, írta a Pécs Aktuál.

Kapcsolódó
Erdei szurdokban láncra vert kutyát mentettek meg Hidasnál
Fején több mély sérülést is találtak, 4 foga ki van törve, és legalább 10 kilóval kevesebb, mint amennyinek lennie kellene.

Fejes Rózsa, a kutyák gazdája október 26-án hajnalban érkezett az állatokhoz, hogy megetesse őket. Toruk, a több mint 100 kilós kutya szokásától eltérően nem futott elé, ami rögtön gyanús lett a hölgynek. A kutya csak feküdt a körülötte lévő vértócsában.

Tudtam, hogy nagy a baj, azonnal hívtam az orvost, aki 10 percen belül kiért. Életmentő injekciót adott be az állatnak, mert a vérzésből tudtuk már, hogy egér-patkányméreg kerülhetett a szervezetébe

– mesélte a portálnak a hölgy.

Később kiderült, hogy az elkövető a méreg mellett fagyállóval is átitatta az ételt. Ha nem derült volna ki időben, hogy fagyálló is volt az ételben, akkor azonnal meghalt volna Toruk.

A kutya jelenleg nem tud enni és inni, gyakorlatilag leálltak a veséi. Reggeltől estig infúziót kap, amiben antibiotikum, gyomor- és májvédő is van.

Még pár nehéz nap áll előttünk. Ha ezt túléli, akkor kezdhetünk bizakodni, hogy kiheveri

– mondta a gazda.

Amennyiben Toruk túl lesz az életveszélyen Fejes Rózsa mindenképp megteszi a kellő lépéseket, hogy az elkövető kilétére fény derüljön és megkapja méltó büntetését. Ha elkapják, akkor akár 3 évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik.

Kapcsolódó
158 ember halálához elegendő hatóanyagot használtak a turai mérgezéshez
A parlagi sas teljes világállományát ki lehetett volna irtani ennyi karbofuránnal.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.