A Budapesttől 280, Nyíregyházától 30 kilométerre fekvő kis községet a 13. században említik először, akkor még Pócs néven. A török hódoltság idején szinte teljesen elnéptelenedett, az 1600-as években görög katolikus ruténekkel telepítették újra. 1676-ban az akkori bíró, Csigri László a töröktől való megszabadulásáért hálából “hat magyar forintokért” fogadalmi képet festetett a helyi pap öccsével. Az árat a bíró végül nem tudta kifizetni, ezt egy tehetős polgár, Hurta Lőrinc tette meg, aki az ikont pedig a templomnak ajándékozta.
A világhírűvé vált ikont temperával jávorfára festették, mérete 50×70 centiméter. A bal karján a Kisdedet tartó Mária jobb karjával fiára mutat, a Megváltó jobb kezét áldásra emeli, baljában háromágú, liliomszerű virágot tart. Fejük körül dicsfény, illetve görög betűs rövidítéssel a Jézus Krisztus és Isten Anyja rövidítése olvasható, a két felső sarokban egy-egy kerub látható.
A csodás jelenség két hétig megállás nélkül tartott, majd kisebb-nagyobb szünetekkel december 8-ig (éppen Mária szeplőtelen fogantatásának napjáig) ismétlődött, mintha a kép ismerné a kalendáriumot. Ekkor már olyan hideg volt, hogy a templomi kehelyben a bor és a víz megfagyott, de a Szűzanya könnyei hullottak.
A csodát világi és egyházi vizsgálatok sora tanúsította, egyebek között Corbelli tábornok, a kelet-magyarországi császári csapatok főparancsnoka is, aki személyesen itatta fel a könnycseppeket egy kendővel – a hitelességet növeli, hogy a háromszáz tanú között lutheránusok és kálvinisták is voltak.
A képet a helyi lakosok tiltakozása és 150 katona sortüze közepette levették a képfalról és Bécsbe szállították, ahol az egyszerű vándorpiktor alkotását ünnepi körmenetben vitték a Stephansdomba, a menetben ott gyalogolt I. Lipót császár és a császárné is.
A templomban külön oltárt kapott, s november 4-ét mindenkor ünnepi istentisztelettel ülték meg – bár az ikon többé nem sírt. A bécsi nép ezrével folyamodott hozzá, s számos csodatételt írnak a javára – egyebek között Savoyai Jenő herceg 1697-es zentai diadalát is.
A Mária-kép Bécsbe vitele hatalmas felzúdulást keltett, még abban a száz pontban is szerepel, amelyben a szabadságharc kitörésekor II. Rákóczi Ferenc foglalta össze a magyar nemzetet ért sérelmeket. A csodatévő ikonról számos másolat készült, ezek egyike került végül a pócsi templom üresen maradt ikonosztázára.
A jelenség másnap és újabb három nap múlva megismétlődött, mint ezt az egri érsek által indított kivizsgálás során száznál is több szemtanú vallomása igazolta. A község ekkor vette fel a Mária előtagot, s ettől kezdve hívják Máriapócsnak.
A kegykép őre éppen zarándokokat vezetett a templomba, amikor a kép foglalatát kinyitva arra lett figyelmes, hogy a Szűzanya arca a megszokottnál sötétebb, jobb szeméből pedig könnycseppben végződő könnycsatorna húzódik lefelé. A könnyezés ezúttal december 19-ig tartott folyamatosan, majd a hónap két utolsó napján megismétlődött.
Az 1715-ös jelenség után megindult a zarándokok áradata a szabolcsi községbe, ahol 1756-ban új templom épült, majd oda települtek a Szent Bazil Rend szerzetesei, akik kolostort létesítettek. A díszes barokk templomot teljes külső és belső felújítása után 1946-ban avatták fel és helyezték át a szentképet, két év múlva XII. Piusz pápától megkapta a basilica minor címet.
1991. augusztus 18-án az első ízben Magyarországra látogató Szent II. János Pál pápa Máriapócsot is felkereste, s magyar nyelvű, bizánci stílusú liturgiát végzett a kegykép előtt.
Máriapócs Magyarország és egész Európa egyik leghíresebb búcsújáró helye, amelyet évente félmillió zarándok keres fel, nagy búcsút évente háromszor tartanak. Máriapócs 2003 óta tagja a kontinens legjelentősebb Mária-kegyhelyei egyházi szervezetének, az Európai Máriás Hálónak és 2005-ben elsőként nyilvánították Magyarország nemzeti kegyhelyének.
A bazilika zarándokhellyé válásának 300. évfordulóján, 2015-ben a kegykép 16 állomásból álló országjáró körútra indult, a máriapócsi kegyhely 2021-ben lett hungarikum.
