Ez a világ legviccesebb természetfotója 2021-ben

Kránitz Rolandot ebben a kiírásban is kiemelte a zsűri.
Kapcsolódó cikkek

November 16-án este a BBC One brit televíziós csatornán hirdették ki az eredményeket a legszórakoztatóbb természetfotós versenyen, amely hagyományteremtő jelleggel indult és idén már hetedik éve írták ki.

A Comedy Wildlife Photography Awards megmérettetésre beérkezett pályázatok között volt kuncogó fóka, zsiráfon lovagló majom és nevető kígyó, ami pedig magyar szempontból még nagyobb izgalomra adott okot, hogy a tavalyi közönségdíjas Kránitz Roland két, ürgékről készült fotójával is elnyerte az ítészek tetszését és ezzel esélyessé vált a végső győzelemre is.

A tavalyi bravúrt ugyan nem sikerült megismételnie a magyar versenyzőnek, de az erősen ajánlott fotók top 10-es listájára felkerült, ami szintén nagy szó, hiszen több ezer felvételt utasított maga mögé.

Kránitz Roland / comedywildlifephoto.com/

Az idei kiírás győztese Ken Jensen lett, fotóján egy bajba került majmot örökített meg, ugyanis finoman szólva is rossz ponton csücsült rá egy drótra. A fényképész egyébként azt írta a pályázatban, hogy az állat arckifejezése valójában agressziót közvetít, de a pillanatképen ez azt a látszatot kelti, mintha fájdalmai lennének.

Ken Jensen / comedywildlifephoto.com

A szervezők az eredményhirdetést követően közölték, hogy jön a következő évad, amire 2022 tavaszától várják majd a jelentkezéseket. Az idei összes díjazottat pedig ezen a linken tudod megtekinteni.

Kapcsolódó
Ez lett 2021-ben az év magyar természetfotója
Bámulatos felvétel, ahogy egy örvös galamb iszik az erdei madáritatóból.